Díjazták a legtöbb használt elektronikus és elektronikai eszközt begyűjtőket, illetve leadókat Maros megyében, ahol az országban Bukarest után elsőként indították el a Szabadulj meg a régi elektronikától! elnevezésű kampányt.
2011. július 07., 17:132011. július 07., 17:13
2011. július 07., 17:302011. július 07., 17:30
Az Environ Egyesület a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztériummal közösen indította a kampányt, ezért Marosvásárhelyen a díjakat a civil szervezet elnöke, Andrei Orban mellett Borbély László tárcavezető adta át.
„Maros megyében mintegy két hónappal ezelőtt indult a kezdeményezés. Hamarosan kezdődik a megyék közötti verseny, talán ott is elsők között lehetnek. Románia az Európai Unióval szemben vállalta, hogy évente 4 kilogramm elektromos és elektronikus hulladékot gyűjt lakosonként, ezért köszönettel tartozunk a lakosságnak az eddigi sikerességért” – mondta Andrei Orban. A legzöldebb közintézmény díját (laptop) a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház nyerte (fotó), amely több mint 9 tonna DEEE-hulladékot gyűjtött össze.A lakótársulások között a 814-es számú lett az első (takarítási eszközöket nyertek), a magánintézmények versenyében a Dimitrie Cantemir Egyetem (LCD), a magánszemélyek között pedig Szász Gyula és Ildikó végzett az élen (üdülés Prágában).
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!