
Varázslatosan szép és meghitt volt az Egymillió csillag a szegényekért esténk a Márton Áron téren. Sziporka volt minden meggyújtott gyertyavilág – hétszáz fénye melengetett a Vasszékely előtt. A székelyudvarhelyiek önzetlenségről tettek tanúbizonyságot: 2734,9 lej gyűlt össze, amiből karácsonyi ajándékot vásárol a Caritas az ínséget szenvedőknek.
2010. november 15., 15:042010. november 15., 15:04
2010. november 15., 15:052010. november 15., 15:05
Senki nem maradt közömbös, aki hallotta a hívást. Már az ünnepélyes megnyitón is szép számmal álltuk körbe a piros és fehér mécseseket. Fiatal családok kisgyermekekkel, nagyszülők unokákkal, idősebb házaspárok, kisközösségek tagjai gyülekeztek. Később pedig cserélődtek a fénygyújtogatók, de mindig annyian voltunk, hogy a csillag alakura gyarapodó fénycsóvákat körbeérte a szeretetközösség.
„Nem gondolom, hogy a kiszolgáltatottság megfoszt az emberi méltóságtól. Abban is lehet értéket találni, hogy mások szeretetére szorulok. Az a kincs benne, hogy mások szerethetnek, és ezt elfogadhatom” – mondta áldáskérelmében Göthér Gergely, a Szent Miklós egyházközség segédlelkésze. – A Caritas szolidaritási akciójában jelképesen mi is sorsot vállalunk a nélkülözőkkel, a magukra maradtakkal, akikre csak ritkán nyitnak ajtót. Az irántuk való szeretet tettekre késztet.” Miután megáldotta a gyertyákat, mindannyian együtt mondtuk a Miatyánkot. Találkozások, könnyek, lélekig ható zene és az önzetlen jótett színe, illata emlékezetes. Városunk idén először kapcsolódott az európai kezdeményezéshez – szolidaritásból jeles Udvarhelynek!
A lemenő nap sugarainál Bíró Ildikó önkéntes koordinátor, a rendezvény lelke-mozgatója egy történetet mesélt a szegénységről. Lapunknak pedig elmondta: „Jó csapatmunka volt!” Amint gyarapodtak a fények, felemelő volt látni a Caritas munkatársai, helybéli, valamint máréfalvi önkéntesei arcán az örömet: minden lángocskával több lett a szétosztható adomány.
Sinka Arnold, a székelyudvarhelyi szociális iroda vezetője köszönetet mondott a megtisztelő jelenlétért. A Caritas munkatársai gyakrabban találkoznak a nélkülözőkkel – a jelen alkalom egy lehetőség megállni, elgondolkodni a lét értelméről.
Vormair Szilárd projektmenedzser kifejezte elismerését az egybegyűlteknek: bátran felvállalták, hogy együtt éreznek a rászorulókkal. „Otthagyták a televízió hamis színeit, hogy a valóság színeit láthassák”. Ezt a bátorságot üdvözölte.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!