
Fotó: Bíró Blanka
Dávid Ferenc egyházalapító püspök egész alakos szobrát avatta fel szombaton Sepsiszentgyörgyön a helyi unitárius egyházközség és a város önkormányzata. Harmath István szobrászművész alkotását az Erzsébet parkban, az unitárius templom közelében helyezték el.
2019. szeptember 22., 16:482019. szeptember 22., 16:48
2019. szeptember 22., 16:492019. szeptember 22., 16:49
Az ünnepi istentiszteleten Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész kiemelte, Dávid Ferenc, az egyház első püspöke építő ember volt, a Krisztus által hirdetett alapra épített. „Kigyöngyözték a vallásszabadság törvényét, a világban először mondták ki, hogy a hit Isten ajándéka, az Isten felé vezető útban, a keresésben segítenünk kell egymást” – mondta az unitárius lelkész.
Rámutatott, Sepsiszentgyörgyön októberben avatják Luther Márton szobrát, Kálvin Jánosnak már van szobra a városban,
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntőbeszédében kifejtette, feladatunk Dávid Ferenc hagyatékának megőrzése, hiszen az egész világon az ő szellemiségét idézik, amikor a szabadság fontosságát emelik ki.
Fotó: Bíró Blanka
Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete arról beszélt, hogy a vallásszabadság négy és fél évszázados törvénye elévülhetetlen értéke az emberiségnek. Harmath István szobrászművész kifejtette, a minden hivalkodás nélkül megformált alak „a felszólalás előtti csendben várakozó, megbízható önuralommal rendelkező, tiszta tekintetű szónok”.
Gazdag Géza, a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség gondnoka kifejtette, Dávid Ferenc szobra azt kell eszünkbe juttassa, hogy „ne szidalmaztassék senki az ő hitéért”. „Kibővítve a gondolatkört,
az ő nézeteiért, az ő bőrszínéért” – hangsúlyozta a gondnok.
Szoboravató beszédében Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke kiemelte, „ez a szobor nemcsak egy történelmi személynek állít emléket, hanem annak a szellemiségnek és magatartásnak, amelynek Dávid Ferenc a szolgálatában állt.” Az ünnepségen fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyesdalárda Karácsony Gabriella karnagy vezetésével, és Szőcs Botond zongoraművész.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!