
Pál József Csabát augusztus 6-án szentelik püspökké Temesváron
Fotó: Facebook/Temesvári Egyházmegye
Pál József Csaba kanonokot, a Hegyvidéki Főesperesség főesperesét, a resicabányai Havas Boldogasszony-templom plébánosát nevezte ki Ferenc pápa szerdán a Temesvári egyházmegye megyés püspökévé – közölte a romkat.ro portállal Martin Roos püspök, aki az új főpásztor beiktatásáig egyházmegyei kormányzóként áll a püspökség élén.
2018. május 16., 18:492018. május 16., 18:49
A kinevezett új püspök 1955. december 3-án született Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1981. június 21-én Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá. Ezt követően négy évig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett, majd 1985-től lelkipásztori szolgálatát a temesvári egyházmegyében folytatta. Kräuter Sebestyén megyés püspök sorrendben bakóvári, buziásfürdői, majd pedig niczkyfalvi plébánosnak nevezte ki.
1987-től a resicabányai Havas Boldogasszony-templom plébánosa, később esperessé, majd pedig a hegyvidéki főesperesi kerület főesperesévé nevezték ki. Lelkipásztori szolgálatát hűségesen, megbízhatóan, nagy hozzáértéssel és odaadással végezte. A Székeskáptalan tagjaként a Canonicus Carolinus Senior címet viseli. 1994 óta a Vita Catholica Banatus egyházmegyei folyóirat felelős szerkesztője.
Az egyházmegye érdekében kifejtett tevékenységét a papság és a hívek nagyra értékelték, a resicabányai lelki élet és az ökumenizmus terén tett munkáját a Krassó-Szörény megyei tanács 2010-ben díszpolgári oklevéllel ismerte el.
– közölte a portállal a Temesvári Püspökség titkársága. A Temesvári egyházmegyét 1999 óta Martin Roos püspök vezeti, aki tavaly életkorára hivatkozva kérte felmentését. A csaknem 109 ezer hívet számláló, soknemzetiségű egyházmegyében 74 parókia működik. A hívek 44,1 százaléka magyar, 27,1 százaléka román, 10,9 százaléka német, 4,8 százaléka horvát, 4,4 százaléka bolgár, 2,2 százaléka szlovák, 2,6 százaléka roma és 1,8 százaléka cseh nemzetiségűnek vallotta magát.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
szóljon hozzá!