
Az épület falainak egy része leomlott, a mozdítható fémdarabokat, használható építőanyagot elhordták
Fotó: Barabás Ákos
Nagyon az elején, már a megvalósíthatósági tanulmánynál elakadt a székelyudvarhelyi csillagvizsgáló felújítása: az ötmillió lejes beruházásból több mint 4 milliónyit külső forrásból fedeznek. A kivitelezés késése miatt a város haladékot kapott a pénz elköltésére.
2020. május 06., 15:522020. május 06., 15:52
2018 decemberében írtunk arról, hogy Gálfi Árpád polgármester Gyulafehérváron aláírta azt a finanszírozási szerződést, amely értelmében a Regionális Operatív Program pályázati ciklusában több mint
A kivitelezés azonban azóta sem kezdődött el, az elmúlt másfél évben többek között Derzsi László RMDSZ-es önkormányzati képviselő is szóvá tette, hogy nem halad a munka, így félő, hogy a város elveszíti a megpályázott összeget.
A pályázati dokumentációban szerepelnie kellett egy megvalósíthatósági tanulmánynak, amely alapján fog elkészülni a kivitelezési terv. „Ennek kiszerződésénél tart a folyamat. Háromszor volt már kiírva a közbeszerzés, egyik folyamat során sem jelentkezett kivitelező: volt amikor csak a tervezés, máskor a tervezés és a kivitelezés együtt volt kiírva.
– válaszolta a késéssel kapcsolatos kérdéseinkre Zörgő Noémi. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivőjétől ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a kivitelezésre halasztást kért és kapott a város:
A beruházás összértéke egyébként 5 084 048 lej, amely két részre oszlik: az épületre és a parkra. A terv szerint az épület egyfajta természettudományi oktatási központnak fog otthont adni. Planetárium, természettudományi könyvtár, iskola másként tevékenységre lehetőséget biztosító felület, kilátó, illetve a parkrészen egy kisebb, védett fajokat bemutató botanikus kert is helyet kap – tudtuk meg.
Soha nem használták
A székelyudvarhelyi csillagvizsgáló a nyolcvanas évek végén épült: noha rendeltetésszerűen építették – soha semmilyen célra nem használták. A közbeszéd a város „mostohagyermekének” tartja: a csillagászat iránt érdeklődő civilek kezdeményezésére 1989-ben kezdték el a létesítmény felépítését, helyi vállalkozások, civilek, valamint a város közreműködésével. A munkálatok 1991-ben fejeződtek be: 1990-ben alakult meg az Univerzum Csillagászati Egyesület, azonban a csillagvizsgáló fő elemét, a távcsövet nem sikerült beszerezni, és utólag kiderült, hogy az építmény fém kupolája sem megfelelő. Az egyesület tevékenysége megszűnt, 2005-ben azonban ismét megalakult, de az épület akkorra már leromlott. Legutóbb 2012-ben hirdetett a város pályázatot, olyan civileket kerestek, akik felvállalták volna a csillagvizsgáló megmentését. Egyetlen jelentkező volt, az Udvarhelyi Info Egyesület, amely főként számítástechnikai profilú oktatóközpontot hozott volna létre az ingatlanban. Az akkora már romos épület felújítását azonban önerőből nem tudták volna elvégezni, így meghiúsult a projekt. A csillagvizsgáló – pontosabban ami maradt belőle – azóta is üresen áll.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
szóljon hozzá!