
Csíkszeredát teljesen elkerüli a tervezett útvonal
Fotó: Pinti Attila
Noha Csíkszereda már kelet-nyugati és észak-déli irányú elkerülőutat épített, egy, a várost az áthaladó forgalomtól teljesen tehermentesítő út létrehozása a következő európai uniós finanszírozási időszakban történhet meg. A korábban elkészült megvalósíthatósági tanulmány frissítése és a műszaki tervek elkészítése van most napirenden.
2022. augusztus 08., 20:122022. augusztus 08., 20:12
Nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást az észak-déli irányú, a várost teljesen elkerülő út számára korábban, még 2010-ben készült megvalósíthatósági tanulmány frissítésére, illetve a kiviteli tervek elkészítésére – tájékoztatott kérdésünkre Korodi Attila. Csíkszereda polgármestere szerint ha minden gördülékenyen halad, és nem lesznek óvások, októberben már szerződést lehet aláírni ennek érdekében,
Mivel a város partnerségi szerződést írt alá a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társasággal (CNAIR), és az elkerülőút az E578-as út része lesz,
– tudtuk meg.
A városvezető elmondta, új forgalmi tanulmány elkészítésére is szükség van, mert az áthaladó közúti forgalom jellemzői az utóbbi években megváltoztak. A beruházás költségeit 2021–2027-es európai uniós finanszírozási időszakban a Regionális Operatív Program biztosítja, a munkálatok levezénylését a város is felvállalhatja, ha rendelkezik megfelelő humán erőforrással ehhez – ismertette Korodi.
Az útvonal teljes hossza 19,1 kilométer, Csíkszeredát nyugatról, Csicsót és Madéfalvát keletről megkerülve Csíkrákos előtt csatlakozik vissza az európai útba, és
Az elkerülőút az E578-as út Csíkszentkirály és Csíkszereda közötti szakaszától indul majd, egy vasúti felüljáró hídon át az Olt közelében haladva. Gyakorlatilag egy fél körgyűrűt jelentene, és mivel érintené a Székelyudvarhely felé vezető 13A jelzésű országutat is, a nyugati irányba tartó és onnan érkező áthaladó forgalmat is elvezetné a város mellett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
3 hozzászólás