
Elképzeléseket fogalmaztak meg a tér felújítására
Fotó: Gecse Noémi
Megvalósíthatósági tanulmány készül a csíkszeredai Gál Sándor tér rendezésére, a tervező két javaslatot nyújtott be a városházára, hogy a polgármesteri hivatal megrendelőként eldöntse, melyik változat jobb, majd miután az urbanisztikai bizottság is észrevételezte, a lakóknak is bemutatják.
2017. december 29., 09:112017. december 29., 09:11
„A Gál Sándor szobor előtti tér és a körparkoló rendezésének megvalósíthatósági tanulmányára megkötöttük a szerződést. A tervező pedig két változatot, úgymond vázlatanyagot már be is nyújtott a hivatalnak, és majd egyeztetünk, hogy melyik változat lenne megfelelő.
– magyarázta el az elképzelésektől a megvalósításig vezető folyamatokat Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette ezt követően
A körparkoló állapotáról már többször írtunk:
Az még nem eldöntött, hogy marad-e kör formájú, vagy másképp újítják fel, feltehetően a parkolóhelyek számának függvényében választják ki majd az új formáját. A Gál Sándor téren van továbbá egy játszótér, illetve egy fákkal benőtt zöldövezet, ezeket is rendezni fogják. Ugyanakkor itt található az egyik fúrt borvízkút is, amelynek helyéről jelenleg egy lelakatolt betongyűrű árulkodik. A korábbi elképzelések szerint ide borvízházat terveztek, amelyet a tér felújításával együtt valósítanának meg.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!