Védett területeket ügykezelne a megyei önkormányzat

A megye országosan védett, illetve a Natura 2000 ökológiai hálózathoz tartozó, összesen 18 védett területe menedzsmenttervének elkészítésére pályázik támogatásért Hargita Megye Tanácsa. A távlati cél ezen területek gondnokságának megszerzése.

Kovács Attila

2013. december 20., 16:492013. december 20., 16:49

2013. december 20., 16:592013. december 20., 16:59

A pályázatot az unió Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programja keretében nyújtották be, az elképzelés kivitelezésének megvalósíthatósági tanulmányát, amely más tételeket is tartalmazott, tavaly fogadta el a megyei önkormányzat képviselőtestülete. A nagyszebeni regionális központ köztes elbírálása során a megpályázható összeg 15 millióról 5 millió euróra csökkent, ez tartalmazza a 18 védett terület integrált menedzsmenttervének elkészítését a biodiverzitás megőrzése érdekében – hangzott el a testület pénteki ülésén.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy a megye területének egyharmada védettnek számít, ezeken pedig csak menedzsmenttervek alapján lehet dolgozni. ,,Azért indult el a program, hogy a terveket mi készíthessük el, ezután pedig pályázhatunk a területek gondnokságára is” – mondta az elnök. Hozzátette, ha ez elmarad, fennáll a veszélye annak, hogy valaki más készít egy kevésbé megalapozott, jóval egyszerűbb menedzsmenttervet, amely gyakorlatilag kizárja a helyi közösségeket a védett területekről, mert minden tevékenységet megtilt. Borboly szerint késésben van a projekt, mert a 26 hónapra tervezett munkát 2015 decemberéig be kell fejezni, de fontos, hogy finanszírozási szerződést aláírják, és jogviszonyban legyenek a környezetvédelmi minisztériummal.

Az elnök úgy vélte, annyira fontos ez a projekt, hogy uniós támogatás nélkül is lépni kellene. Petres Sándor alelnök figyelmeztetett, hogy a szerződés aláírása után meg lehet próbálni lerövidíteni a lebonyolítás idejét de ez nemcsak a munkaórákon, hanem más tényezőkön is múlik. Ha nem sikerül határidőre végezni, egyes költségeket a megyei önkormányzat saját költségvetéséből kell kifizetni – tette hozzá. A testület végül elfogadta a megyei önkormányzat részvételét a projektben, és a finanszírozási szerződés megkötését. Ez 23 millió 860 ezer lej (áfával) értékű költségvetést jelent, amelyből 21 millió 850 ezer lej (áfával) elszámolható. 

A védett területek élővilágát biológusok mérik fel, a kezelési terv elkészítésén kívül információs központokat hoznak létre, amelyekben a védett területek növény- és állatvilágáról tájékoztatják az érdeklődőket, valamint arról, hogy milyen szabályok érvényesek ezeken a területeken. Az érintett önkormányzatok: Csíkszentkirály, Csíkszentdomokos, Etéd, Gyergyócsomafalva, Korond, Madéfalva, Románandrásfalva, Székelykeresztúr és Szentegyháza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll

Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés