Városnapok a Zanzibárral és Zsédával

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Erőss Zsolt nevét veszi fel a csíkszeredai sportcsarnok az augusztus 1–4. közötti városnapokon, ahol a meghívott előadók között a Zanzibár együttes, Zséda és Péter Szabó Szilvia is szerepelnek.

Kovács Attila

2013. július 22., 15:542013. július 22., 15:54

2013. július 22., 16:082013. július 22., 16:08

Hagyományos módon, a Szent Ágoston-templomban megtartott nyitóhangversennyel kezdődnek augusztus elsején a Csíkszeredai Városnapok. Este a városi sportcsarnokban tartanak névadó ünnepséget, a létesítmény a város szülötte, az idén eltűnt kiváló hegymászó, Erőss Zsolt nevét veszi fel – tájékoztatott Antal Attila alpolgármester. Pénteken, augusztus másodikán a köztéri zászlófelvonással a többi rendezvény is elkezdődik, a városnapok fő helyszínei ezúttal is hagyományosan a Szabadság tér, a központi park és a Mikó-vár lesznek.

Újdonság, hogy a Szabadság téri nagy színpad visszakerül korábbi helyére, a tér Kossuth Lajos utca felőli szélére, és nem a megyeháza felőli oldalon állítják fel, mint tavaly. A téren lesznek sörsátrak, de a lacikonyhákat és az ipari árukat, ajándéktárgyakat forgalmazó árusokat ezúttal a Kossuth utca Szabadság tér felőli részén, illetve tovább, a Szív utca irányába, a Temesvári sugárúton kell keresni – tudtuk meg. A Sadoveanu utcából ezúttal nemcsak az árusok, hanem a közkedvelt vidámpark is hiányozni fog, ez utóbbi szintén a Temesvári sugárúton, a Szív utcához közeli üres területen kap helyet.

A kézművesvásár a Szabadság tér és a Majláth Gusztáv Károly tér közötti promenád járható részére költözik, az alpolgármester szerint erre azért van szükség, hogy tehermentesítsék a központi parkot. A parkban rendezik meg viszont szombaton a hagyományos pityókafesztivált, de ugyanott lesznek bábelőadások és gyermek néptáncelőadások is. Ismét elrajtol vasárnap a Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton, és nem marad el vasárnap késő este a tűzijáték sem.

Koncertek, előadások

A Mikó-vár színpadán a Csíki Játékszín művészei lépnek fel pénteken, a Szabadság téri nagy színpadon pedig a Defender együttes, Péter Szabó Szilvia és a Zanzibár váltja egymást az esti órákban. Szombaton a népzene és néptánc kap főszerepet a nagy színpadon, ahol a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Heveder zenekar és az Ördögborda néptáncegyüttesek is muzsikálnak. A Mikó-várban szombaton klasszikus gitárkoncert, tánc, illetve opera- és musicalrészletek lesznek műsoron. Vasárnap a központi színpad a Tárkány Művek és Zséda fellépésének ad helyet, a Mikó-várban a Dob-Ban ritmusfesztivált rendezik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés