Városházi javítások

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Elsősorban ablakokat és ajtókat cserélnek, illetve kisebb javítási munkálatokat végeznek idén a csíkszeredai városháza épületében. Erre a célra 20 ezer lejt különített el az önkormányzat.

Barabás Hajnal

2014. március 13., 19:562014. március 13., 19:56

A több mint egy évszázados épületen az elmúlt tíz évben nagyobb felújítás nem történt, csupán kisebb állagmegőrző munkák. Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, korábban a tető egy részén javítottak, fűtőtesteket cseréltek, illetve részleges ajtó- és ablakcserére is sor került. Például a városháza földszintjén működő ügyfélszolgálati irodákban üvegablakos ajtókra váltották a régi bejárókat. Ebben az évben szintén kisebb javításokat végeznek az épületen, feltehetően további nyílászárók helyére kerülnek újak. Ezekre húszezer lejt költenek.

A homlokzatot 2000-ben újították fel

A városháza épületét 1886-1887 között építették, sokáig a csíki vármegyeháza működött benne. Több átalakításon is átesett, mai formáját 1914-ben nyerte el. Jelenleg többek között Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ad otthont. Homlokzatát több mint tíz éve újították fel. „2000-ben felújították homlokzatot, ekkor került az oromfal közepén található ovális ablak helyére a város címere, illetve ekkor bontották ki az oromfal sarkaiba beépített, lombdíszbe foglalt vármegye címereket is” – olvasható a szereda.ro oldalon található, építészeti műemlékekről szóló leírásban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
Hirdetés
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
2026. január 27., kedd

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál

Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál
2026. január 27., kedd

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában

Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában
Hirdetés