
Fotó: Gligor Róbert László
– FRISSÍTVE – Összesen tizenegy Hargita megyei községben lenne szükség újabb iskolabuszokra, hogy megoldódjanak a gyerekek utaztatási nehézségei. A kéréseknek majdnem a fele udvarhelyszéki településekről származik. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy hány iskolabuszt utalnak ki a megyének a hatszáz jármű közül, amelyet megvásárol az oktatási tárca.
2014. március 11., 15:302014. március 11., 15:30
2014. március 12., 10:032014. március 12., 10:03
A központi sajtó beszámolói szerint a kormány aláírta azt a szerződést, amely értelmében 600 Opel márkájú mikrobuszt vásárolnak diákok szállítására, összesen 16 millió euró értékben. Az egyenként 26 700 euróba kerülő járművek leszállítását júniusban kezdik el, amelyek költségét a szén-dioxid-kvótákból származó bevételekből különítette el a kormány. Liviu Dragnea fejlesztési miniszter sajtóbeszámolók szerint azt nyilatkozta, ahhoz, hogy minden igényt kielégítsenek, összesen mintegy ezer iskolabuszra lenne szükség, ezért további négyszáz jármű megvásárlására kérte pénz kiutalását. Országos szinten összesen még további négyszáz iskolabuszra lenne szükség, és a tárcavezető szerint hasonló forrásból a közeljövőben ezek megvásárlására is sor kerül. Victor Ponta miniszterelnök a beszerzéssel kapcsolatban azt mondta, jelenleg nemcsak a diákok utaztatási nehézségei jelentik a problémát, hanem a személyszállításban tevékenykedő egyes cégek is, amelyek a párizsi taxisoknál is nagyobb díjszabásokkal dolgoztak, így nem csoda, hogy kimerül az ingázási támogatásokra szánt pénzkeret.
Készen áll az igénylista
Az iskolabuszokat a polgármesteri hivatalok fogják megkapni és működtetni az iskolák számára. Szintén az önkormányzatoknak kell sofőrt alkalmazniuk a járművekre.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre elmondta, semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak még arról, hogy a megyének hány iskolabuszt utalhatnak ki. Van egy kész igénylista, és örvendenének, ha a listán szereplő települések megkapnák a járműveket, mert sokat segítenének ezzel a gyermekek szállításában – tette hozzá a főtanfelügyelő. Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója közölte, Balánbánya, Fenyéd, Karcfalva, Csíkkozmás, Felsőboldogfalva, Gyimesfelsőlok, Csíkmadaras, Siménfalva, Csíkszentmárton, Szentegyháza, Zetelaka szerepeltek eddig a listán, a lehetőségek függvényében azonban majd még megjelölik a kiutalások során prioritást igénylő településeket.
Leginkább Siménfalvára kellene
Leginkább Siménfalva községben lenne szükség új járművekre, ugyanis ott sok irányból és sok településről kell összeszedje az iskolabusz a gyerekeket, ezért szükség lenne még egy járműre – tájékoztatott Bartolf Hedvig főtanfelügyelő. Jelenleg e tekintetben a legfőbb gondot az jelenti, hogy sok gyereknek korán kell kelnie, illetve az iskolabusszal elsőkként érkezőknek sokat kell várakozniuk az iskolában a tanítás kezdetéig. A főtanfelügyelő elmondta, számos alkalommal elküldték már a minisztériumnak az új iskolabuszokra vonatkozó kéréseiket, ám ezekre még nem kaptak választ, mint ahogyan az új buszok megvásárlásáról sem értesítették őket, de az igénylési lista aktualizálására sem kaptak még utasítást a szaktárcától. Ő is a híradásokból értesült a kormány beruházásáról, úgy tudja, júniustól kezdik meg a mikrobuszok szétosztását, heti negyven kiutalással.
71 jármű az iskoláknál
A gazdasági igazgatótól megtudtuk, Hargita megyében jelenleg 76 különböző márkájú és évjáratú mikrobuszt használnak diákok szállítására. 71 jármű iskolába viszi a diákokat, öt mikrobusz pedig a sportiskoláknál és a tanulók házainál fuvarozza versenyekre a gyerekeket. Az első iskolabuszok a 2001 és 2004 között kiosztott ARO típusú gépkocsik voltak, ezek nagy többsége már nem működőképes.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!