Útra keltek a Szakrális Maraton résztvevői

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A csíksomlyói kegytemplomban bemutatott péntek reggeli szentmise után nekivágtak az útnak a Szakrális Maraton résztvevői, hogy 850 kilométer megtétele után a Mária Úton haladva eljussanak Budapestre.

Iochom Zsolt

2016. augusztus 26., 11:162016. augusztus 26., 11:16

A Csíksomlyó–Budapest közötti útszakaszt nem mindennapi módon kívánják megtenni Szakrális Maraton a Keresztény Értékekért, a Békéért! csíksomlyói civil kezdeményezés résztvevői: 16 nap alatt mintegy 850 kilométert fognak megtenni úgy, hogy tetszőlegesen váltják egymást, sorra mindenki fog kerékpározni, szaladni és vezetni – tudtuk meg Molnár Sándortól, a Szakrális Maraton koordinátorától.

A zarándoklat célja, hogy szeptember 10-én, Budapesten a Margit-szigeten a Fiatalok a Keresztény Európáért rendezvényen népszerűsítsék a Mária Úton történő zarándoklatokat.

A szentmisét bemutató Urbán Erik arra kérte a híveket, hogy kísérjék a zarándokokat imáikkal és kérjék Isten áldását, hogy valóban az érték, a béke melletti kiállást szorgalmazza útjuk. Kívánom, hogy békéjüket megosszák másokkal is, amikor megérkeznek. Üdvözletünket, szeretetünket vigyétek el Budapestig. Kitűzött céljaitokat épségben elérjétek – kérte Erik testvér, a Szakrális Maraton egyházi fővédnöke.

A ferences templomigazgató mellett Szatmári Szilárd református lelkész is Isten áldását kérte a kegytemplom bejáratánál az indulás előtt álló zarándokokra. „Minden ilyen embert próbáló feladatnak nagyon fontos, hogy legyen egy motivációja, ami az embert hajtja, ami belülről mozgatja. Az egyéni teljesítmény mellett másokra is tekintettel kell lenni az út során” – fogalmazott Szatmári Szilárd.

Bogya Zoltán ultramaratonista csapatvezető kérdésünkre úgy fogalmazott, ez a kezdeményezés a sport és a zarándoklat határán mozog. „Én sportoló vagyok, úgy indulok neki, de úgy gondolom, hogy mint zarándok fogom befejezni. A Mária Út nagyon fontos számomra, és azzal erősítjük, hogy járunk rajta. Erre bátorítunk másokat is” – nyilatkozta a csapatvezető. Az öttagú alapcsapathoz rövidebb vagy akár napi szakaszokra is lehet csatlakozni, állomásaik nyomon követhetők a szakralismaraton.ro honlapon.

Az első nap a zarándokokhoz csatlakozott többek között a hétgyermekes Dánél Sándor, a Csíkszeredai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke is. Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak, hogy részese legyen a maratonnak, így válaszolt: „az embert próbáló feladatra vállalkozóknak is fontos, hogy ily módon is támogassuk őket lelkileg is. Arra bátorítok mindenkit, hogy ebbe a lelkületbe minél többen kapcsolódjanak be”.

A tervek szerint péntek estére a Madarasi Hargita üdülőtelepre érkeznek éjszakai szállásra. Szombaton reggel a Hargita Trail maraton versenyzőivel együtt startolnak és indulnak Ivó, Zetelaka, Farkaslaka irányába. Az éjszakát Énlakán töltik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
Hirdetés