
Fotó: Iochom Zsolt
Az idei év utolsó ünnepélyes Mária-köszöntőjét tartották szombaton este a csíksomlyói kegytemplomban. A szentmise keretében ugyanakkor megemlékeztek az erdélyi Mária rádió csíksomlyói stúdiójának négy éve történt felszenteléséről is.
2013. december 08., 16:332013. december 08., 16:33
2014. január 09., 14:232014. január 09., 14:23
A téli zimankós idő ellenére is zsúfolásig megtelt a csíksomlyói kegytemplom, hogy köszöntsék mennyei édesanyánkat, a boldogságos Szűzanyát.
A Tamás József püspök által celebrált szentmisét követően a zarándokok gyertyás körmenetet tartottak a templom előtti téren. „Fogadja el a jó Isten a zarándoklatunkat, hallgassa meg kéréseinket, segítsen mindannyiunkat és adja, hogy az adventi szent időt lelkünk javára mélyen át tudjuk élni” – kérte felajánlásában a főcelebráns. A jeles alkalmon Isten igéjét Balla Barnabás pálos szerzetes hirdette, aki annak a fontosságát emelte ki, hogy Isten kell az első helyen legyen az emberek szívében. A zarándokok elhívatottságát is példaértékűnek nevezte: „Akármilyen körülmények is vannak, mivel eltökélte magát a zarándok, elindul és idejön a csíksomlyói Szűzanyához. Azért jöttünk ma ide, hogy megtanuljuk, hogyan kell nekünk a jót választani” – fogalmazott a pálos szerzetes.
Urbán Erik ferences templomigazgató a Mária rádió munkáját méltatta, Isten áldását kívánta a rádió valamennyi munkatársára, önkéntesére, hogy még sok szép adást készíthessenek. „A Mária rádió sokunk életében valóban egy fénysugár” – mutatott rá Erik testvér.
Ez úttal a máréfalvi hívek vezették az imaórát és a rózsafüzér-imádságot, székelyruhás fiatalok vitték a kegyszobor mását a gyertyás körmeneten. „Köszöntünk, Somlyó szép Csillaga: üdvözlégy áldott Szűz Mária!” – énekelte a hívő sokaság.
A következő Mária-köszöntőre 2014. január 4-én este 18 órától kerül sor a csíksomlyói kegytemplomban.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
szóljon hozzá!