
Fotó: Iochom Zsolt
Felszerelték és üzemel az a napelemes rendszer, amelyet a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai nyertek a Hargita megyei önkormányzat, és a Hargita Megyei Energiatakarékossági Közszolgálat által kiírt tanulmányi versenyen.
2013. május 10., 11:382013. május 10., 11:38
2013. május 11., 07:432013. május 11., 07:43
Miklóssy Ildikó, a Hargita Megyei Energiatakarékossági Közszolgálat vezetője a pénteki díjátadó ünnepségen elmondta, hagyományt szeretnének teremteni a versenyből, és megtalálni azokat a diákokat, akik érdeklődnek az alternatív energia-felhasználás iránt. Az idei versenyben az első fordulóban 50 kérdésre kellett válaszolniuk a megye 16 gimnáziumából benevezett csapatoknak, a második fordulóban pedig saját városuk alternatív energia-felhasználására kellett javaslatokat tenniük egy tanulmány formájában. A szakmai zsűri értékelése nyomán alakult ki az eredmény.
Varga László, a gimnázium igazgatója a verseny példamutató jellegét, időszerűségét emelte ki, megjegyezve, ez a jövő útja. Becze István megyei önkormányzati képviselő szerint fontos, hogy a diákok a gyakorlatban is megtapasztalják, hogy működik a megújuló energia felhasználása, mert ennek a piaca most a csúcson van. Az AS Solar Kft. által biztosított 15 ezer lej értékű rendszer, amely már üzemel, 6 napelem segítségével 600 wattos felszerelt teljesítményt biztosít – közölte Németh László, a cég vezetője, aki bemutatta ennek működését. A tavaly megnyert napkollektoros rendszer a tornaterem számára biztosít meleg vizet, az újabb berendezés pedig nemcsak a rendszer szivattyújának működtetésére állít elő áramot, hanem más célokra is jut ebből az energiából.
A tanulmányi versenyt évente rendezik meg Hargita megye középiskolás diákok számára a megújuló energiák és energiahatékonyság témában. Tavaly a Márton Áron Gimnázium csapata egy napkollektoros rendszert kapott főnyereményként, idén pedig egy napelemes panelekből álló, áramot előállító berendezés volt a fődíj, ez is a gimnáziumba került. A MÁG két csapata holtversenyben lett első, a TurbóCsigák nevű csapatot (Csala Hunor, Erősdi Zakariás, és Vízi Előd) Halász Gyöngyi tanárnő, míg a MAGnific csapatát (Albert Erika, Cseke Judit, Dumitraşcu Dóra) Bilibók Katalin tanárnő készítette fel.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!