
Fotó: Veres Nándor
Befejezéshez közeledik a távhővezetékek cseréje a csíkszeredai Gyermek sétányon. A fűtés és meleg víz az ottani fogyasztókhoz a Testvériség sugárúti, Tudor 3-as nevet viselő kazánházból érkezik, ahol beüzemelték a hőenergiát melléktermékként előállító gázmotorokat is.
2013. szeptember 11., 17:302013. szeptember 11., 17:30
2013. szeptember 11., 22:422013. szeptember 11., 22:42
A Gyermek sétányon már a földbe kerültek az új vezetékek, az árkok nagy részét betemették, a bekötésekkel dolgoznak a kivitelező cég alkalmazottai. Mint Pál Árpád mérnök, a polgármesteri hivatal műszaki tanácsadója tájékoztatott, idén a Müller László utca felső részén található, Tudor 2-es kazánház körzetében még egy rövidebb szakaszon kellett befejezni a tavaly elkezdett vezetékcserét, ezt követte a Gyermek sétányt behálózó új fűtés- és melegvíz-vezetékek elhelyezése, ahol a régi hőcsatornákat és melegvíz-vezetékeket előreszigetelt csövekre cserélték.
Összesen hat kilométernyi csövet fektettek le, nem csak a távfűtés számára készültek kétirányú vezetékek, a háztartási meleg víz megfelelő hőfokát keringetővezeték is igyekszik biztosítani. Pál Árpád elmondta, a vezetékek 700 ezer lejbe kerültek, a kivitelezésért is hozzávetőlegesen ennyit fizetnek, a pontos összeg a végső elszámolástól függ. A költségeket az elavult távhőrendszerek felújítását célzó program keretében 40 százalékban a város, 60 százalékban a kormány kell biztosítsa, a kormánytól szeptember végén tudhatják meg, hogy az elosztás után mennyi pénzt kaphat a város. A Tudor negyedi 1-es, 2-es, 3-as és 4-es kazánházát már elosztóvezeték köti össze, így a szolgáltatás a legnagyobb, 3-as hőközpontból történik ezekben a körzetekbe. A beruházással jobb minőségű szolgáltatást szeretnének biztosítani a távhőrendszeren maradt fogyasztóknak.
Olcsóbb hőenergia gázmotorokkal
A Tudor 3-as kazánházban pár napja próbaüzembe helyezték azt a két, összesen 4 megawattos teljesítményű gázmotort, amelyekkel egy vállalkozó villamos energiát állít elő, a melléktermékként keletkező hőenergiát pedig a távhőszolgáltató Goscom Rt. vásárolja fel. A berendezés már tavaly rendelkezésre állt, de nem helyezték működésbe, Ana Fekete, a Goscom Rt. igazgatója szerint az engedélyeztetési procedúra hosszúsága és az áramszolgáltató vezetékrendszeréhez való csatlakozás előkészítése magyarázza a késlekedést.
Az igazgató azt mondta, az ott keletkező hőenergia biztosítja a négy hőközpont körzetében lakó fogyasztók számára a távfűtést és a melegvíz-szolgáltatást a csúcsidőszakokat kivéve, azaz, ha a kinti hőmérséklet nem alacsonyabb –15 Celsius-foknál. Ha ennél hidegebb van, a gázzal működő kazánt is be kell indítani. Mint megtudtuk, a melléktermékként előállított hőenergia áráról 2011-ben gigakalóriánként 186 lejben (áfa nélkül) állapodtak meg a beruházóval, a szerződés szerint amennyiben időközben az elektromos áram és a földgáz díjszabásai módosulnak, ezt figyelembe kell venni. Ana Fekete kérdésünkre azt mondta, a jelenlegi árról megbeszéléseket folytatnak, és október 1-jéig ez várhatóan kiderül.
Arra nem tudott még választ adni, hogy ez a jelenlegi, a földgázt használó kazánházak által előállított hőenergia költségeinél alacsonyabb ár mennyire befolyásolja városszinten a távhő árát. Mint mondta, ehhez további számítások szükségesek, és azt is tudniuk kell, pontosan hány lakás maradt a távhőrendszerre csatlakozva. Fekete reméli, a távhő ára nem emelkedik.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!