Februárban nem érkeztek meg a fogyasztókhoz az eddig megszokott időpontokban az áramszolgáltató Electrica Rt. által kibocsátott számlák – ezt több olvasónk is jelezte. Vannak, akik azért aggódnak, hogy a késlekedés miatt többletfizetésre kötelezheti őket a szolgáltató.
2015. március 02., 19:162015. március 02., 19:16
Ambrus László, az Electrica Rt. csíkszeredai kirendeltségének értékesítési igazgatója kérdésünkre elmondta, a számlák kibocsátásának késése nem helyi jellegű probléma. Az ország 18 megyéjében, amelyekben az Electrica szállítói részlege biztosítja az áramellátást, új számítógépes programot vezettek be a számlák kiállítása érdekében, ennek beüzemelése pedig késlekedést okozott.
Ambrus László arról tájékoztatott, a számlák nemsokára megérkeznek a fogyasztókhoz, mert most már üzemképes a rendszer. Hozzátette, nincs ok aggodalomra a fogyasztók részéről, a kifizetési határidőket a számlák kiállításának időpontjához igazították, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy bárkinek is késedelmi kamatot kellene fizetnie azért, mert nem kapott időben számlát, és a szokásosnál később fizet.
A számlázási időszakok viszont az új program esetében sem változtak, a fogyasztásmérők leolvasása a megszokott program szerint megtörtént – tudtuk meg. Így a következő, márciusi villanyszámlák a korábban megszokott időpontokban érkeznek a fogyasztókhoz – közölte Ambrus.
Váratlan áramszünetek
Több csíki településen előre be nem jelentett, ismétlődő áramszünetek voltak az elmúlt hét folyamán – jelezték olvasóink. Csíkszentkirályon, illetve Csíkmadarason is előfordult, hogy naponta többször is váratlanul, hosszabb időre megszakadt az áramszolgáltatás. Üzemzavarokról volt szó, amelyeket a szakemberek elhárítottak, más oka nincs az áramszüneteknek – közölte érdeklődésünkre Kovács Artúr, az Electrica áramszolgáltató Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezérigazgatója.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!