Új közvilágítási rendszert építhetnek ki Csíkmadarason

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Jóváhagyták a csíkmadarasi közvilágítási rendszer felújítását célzó, a Csík Leader Egyesülethez a helyi önkormányzat által benyújtott pályázatot. Ezáltal akár már tavasszal elkezdődhet a tizenöt utcát érintő új rendszer kiépítése.

Szabó Kamilla-Mária

2015. január 21., 19:502015. január 21., 19:50

2015. január 22., 15:262015. január 22., 15:26

„A Nemzeti Vidékfejlesztési Alapból (PNDR) finanszírozott, 100 ezer eurós beruházás révén Csíkmadaras tizenöt utcájában újul meg a közvilágítás. Mint a szakemberek leírják, a projekt az egervári részt, illetve a Köves utca vasúton felüli szakaszát foglalja magába. Az említett falurészeken jelenleg 33 világítótest segíti az éjszakai tájékozódást, ezek technikailag azonban nagyon elavultak, felénél több húsz esztendőnél is régebb van használatban. Fenntartásuk sokba kerül, teljesítményük pedig messze elmarad a jelenleg érvényben levő szabványoktól” – olvasható a község honlapján.

A kivitelező szerint a tervezett rendszerük innovatív technológiát használ: az elhelyezendő 72 oszlopra ugyanannyi világító diódás (LED-es) lámpatest kerül, azok teljesítménye 29-56 watt között változik, amelyek hatékonysága felülmúlja a jelenleg működőkét. Az optikai kábeles távvezérlés is újdonságnak számít, amely által könnyedén szabályozni lehet az égők működési idejét. A tervekben két kilométernyi új vezeték földbe helyezése szerepel, amely mellé védőcsövezet is kerülne – ezáltal a háztartások ellátására használt vezetékek későbbi talajba történő elhelyezése is könnyebbé válna. A kivitelezési határidő ez év vége.

Az áramszolgáltatónak nincs jogi lehetősége arra, hogy átadja a községnek az általa működtetett közvilágítási rendszert, noha ez alapvető feltétel, ha a település finanszírozza annak modernizálását. Ezért döntött úgy a madarasi önkormányzat vezetősége, hogy inkább pályázati úton teljesen új közvilágítási rendszert építenek ki a község egy részén – derült ki a pályázattal kapcsolatos dokumentációból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés