Bérlakásokban pusztított a tűz

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hatalmas lángok csaptak fel szerda délben a csíkszeredai Hóvirág utcában található egyik fából készült épület tetőterében. A tűz terjedésének megfékezése egy órába telt, több család otthon nélkül maradt.

Pinti Attila

2013. november 20., 15:132013. november 20., 15:13

2013. november 21., 11:192013. november 21., 11:19

Az utcában lévő üvegezőműhely udvarán álló faépülethez tizenkét órakor riasztották a tűzoltókat. A két járművel helyszínre siető alakulatok nehezen tudtak megküzdeni a mintegy százötven négyzetméternyi felületen tomboló lángokkal, két személyt ki kellett menekíteniük, egyikük enyhébb füstmérgezést szenvedett. A tűz közelében talált több robbanásveszélyes gázpalack eltávolítását és a helyszín biztosítását követően az oltással kevéssel 13 óra előtt végeztek a tűzoltók. Mint kiderült, az épület emeletén kialakított és hátrányos helyzetűek számára bérbe adott tíz kisebb helyiségben összesen tizenkét család élt. Három szoba teljesen megsemmisült, a bennük lévő bútorzattal és személyes tárgyakkal együtt. A lakók a tűzoltókat és egymást segítve menekítették ki az érintetlen épületrészekben maradt értéktárgyakat, többen pedig sokkos állapotban figyelték, amint ingóságaikat felemésztik a lángok.

Az enyhe füstmérgezést leszámítva személyi sérülés nem történt, a bérlők egy része ugyanis nem tartózkodott otthon, míg másoknak sikerült még a tűzoltók érkezése előtt elhagyniuk lakásaikat. A keletkezett anyagi kárt a későbbiekben összesítik. Egyelőre a tűz keletkezésének pontos oka sem ismert – a feltételezések szerint a tetőtérben elhelyezett kályha meghibásodása, illetve a hozzá tartozó kémény nem megfelelő szigetelése nyomán történhetett a szerencsétlenség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés