Több fény lesz az éjszakában

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Csíkszereda több utcájában is elkezdődött a közvilágítási rendszer bővítése, illetve részleges felújítása. Az év végére elkészül a munkálat, korszerűbb, hatékonyabb lesz az utcai világítás.

Kovács Attila

2014. november 20., 18:292014. november 20., 18:29

A Testvériség sugárút egy szakaszán az utcát kettéválasztó zöldövezetet ásták fel a kivitelezéssel megbízott Electric-Inst Kft. alkalmazottai. A rendőrség előtti körforgalomtól a Nárcisz sétányig tartó utcarészen a meglévő közvilágítási oszlopok helyett hét újat szerelnek fel, amelyeket kisebb fogyasztású, de hatékonyabb ledes égőkkel, lámpatestekkel is ellátnak – tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere szerint az oszlopok egy része megdőlt, már nem biztonságosak, ez is indokolja a cserét. Ezen a szakaszon a földbe helyezett közvilágítási villanyvezetéket is kicserélik.

Tizenegy utcában dolgoznak

A csíkszeredai önkormányzat 250 ezer lejt különített el az idei költségvetésből a közvilágítási rendszer bővítésére, a pénzből többek között új oszlopokat, kis fogyasztású égőket és ledes lámpatesteket vásárolnak. Ilyen munkálatokat összesen tizenegy utcában végeznek, a közbeszerzési eljárás nyomán az Electric-Inst Kft. 201 ezer lejes ajánlatát fogadták el. A Testvériség sugárút mellett hálózatbővítés történik a Tanorok utcában, ahol nyolc oszlopot, illetve lámpatestet szerelnek fel. A Müller László utcában a sportpálya, illetve az idén létrehozott parkoló körüli világítást biztosítják majd az öt új oszlopra elhelyezett égők, a Pacsirta sétányon két új oszlopra helyezett négy világítótest egy parkolót tesz éjszaka jól láthatóvá – tájékoztatott Lázár Péter, a polgármesteri hivatal városrendezési osztályának vezetője.

Távvezérlés, energiatakarékosság

Csibában huszonhárom kis fogyasztású lámpatest kerül a meglévő oszlopokra, az Unió utcában tíz, a Mihail Sadoveanu utcában és a Brassói úton hat, a Márton Áron utcából a stadionhoz vezető kis utcában négy korszerű lámpatestet szerelnek fel. Lényeges, hogy ezeknél is biztosítják a távvezérlést, a világítótestek bizonyos éjszakai órákban kisebb fényerőre váltanak, ezáltal energiatakarékosságot biztosítva. A városi közvilágítási rendszert érintő munkálatokat év végéig befejezik – tudtuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés