
Fotó: Kristó Róbert
Egyre többen váltanak bérletet a Csíki Trans Kft. buszjárataira. Míg 2010-ben 1100 darab teljes árú bérletet adtak el, addig idén szeptemberig 2076-ot.
2013. szeptember 09., 17:342013. szeptember 09., 17:34
2013. szeptember 09., 21:132013. szeptember 09., 21:13
„Úgy gondoljuk, az emberek kiszámíthatónak tartják a tömegközlekedést. Kipróbálják két-három hónapig jeggyel, és látják, hogy pontosak a járatok, ezért váltanak egyre többen bérletet” – véli Veres János, az önkormányzati tulajdonú Csíki Trans Kft. igazgatója. Mint mondta, augusztusban kevesebben veszik igénybe a városi buszokat, ezért a nyári időszakban kisebb, 30 személyes járművekkel oldották meg a közösségi közlekedést. Iskolakezdésre ismét forgalomba állítják a két 60 személyes autóbuszt is, hiszen a korábbi évek tapasztalatai alapján ebben a periódusban ugrásszerűen megnövekszik az utaslétszám.
„Idén az aktív hónapokban átlagban 45 ezer utazást regisztráltunk, ezeknek 65 százaléka pedig bérletes. Ez az arány 2010-ben csupán 31 százalék volt” – mutatott rá Veres. A legtöbben a zöld és lila vonalon, azaz a Somlyót és Csobotfalvát érintő szakaszon utaznak, de a Zsögödfürdőt érintő sárga vonalat is sokan igénybe veszik. Az igazgatótól továbbá megtudtuk, nem terveznek járatmódosítást, és a jegyárakon sem szeretnének újból változtatni idén.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!