Tíz év a csíksomlyói gyermekotthonban

A jelenleg Magyarországon élő Vaszi Mária 1976. április 7-én született Csíklázárfalván, a család negyedik gyermekeként. Édesanyja őt és két nővérét 1983-ban adta be a gyermekotthonba. A szombaton bemutatásra kerülő könyvében a gyermekotthonban töltött tíz év emlékeit, élményeit írja le.

„Vaszi Marika könyvét kezében tartva az olvasó olyan múltbéli utazáson vesz részt, amely egyszerre megdöbbentő, megrázó, szívbemarkoló – ugyanakkor ízes szófordulataival mosolyt csal arcunkra. Tíz év történetét mutatja be, tíz olyan évét, amely a romániai rendszerváltást is magába foglalja. Találkozhatunk a gyerekotthon akkori lakóival a ’89-es romániai forradalom előtt, alatt és után is. Kamaszkori álmok, ábrándok, remények tükrében láthatjuk magát a rendszerváltást, képet kaphatunk a Ceauşescu diktatúra nevelőotthoni szabályrendszeréről, nevelési elveiről is. Betekintést nyerhetünk a székelyföldi változásokba, hogy miként élték meg a fiatal árvák a segélycsomagos, reményekkel teli időszakot, és hogyan fordult csalódottságba álmuk (…). Volt eset, hogy ez a reménytelenség, a sehova nem tartozás öngyilkossághoz is vezetett” – írja a könyv előszavában Janicskó Enikő.

A könyv szerzője azon kevesek egyike az otthon egykori lakói közül, akinek sikerült családot alapítani és „viszonylag élhető, normális családi életet” élni, ahogy ő fogalmaz. A kétgyermekes édesanya második gyermekével volt várandós, amikor emlékeit papírra rögzítette. „(…) a rossz emlékek ma is kísértenek... Gyermekét várva egy anya talán sokkal érzékenyebb, vagy éppen rossz időben érzékeltem azt, hogy múltunk elől nem is olyan könnyű elmenekülni, mert a legváratlanabb pillanatokban az felüti fejét. Amikor egy anya úgy érzi, hogy a gyermekének egy morzsányi is juthat abból a szenvedésből, amit ő átélt, igenis elgondolkodik, hogy miben is hibázhatott oly nagyot... és ismét a múlt, a jelen és a jövő találkozása... Ezért gondoltam arra, kiírom magamból, amit érzek, hogy bennem lappang, és talán a mai napig kísért” – vallja Vaszi Mária.

Amint azt portálunknak elmondta, úgy vetette papírra az eseményeket, ahogy eszébe jutottak, néha nem is időrendi sorrendben, a könyv befejezésekor pedig nem is akart ezen változtatni. És hogy miért tartotta fontosnak megjelentetni a könyvet? „Nagyon sok ember panaszkodik és elégedetlen a sorsával. Nyáron sokat vagyok otthon, csak panaszt hallok. Mindenki azt gondolja, hogy nekem könnyű, mert most jó sorom van. Azért írtam ezt a könyvet, hogy lássák, nekem sem volt könnyű sorom, sőt! De valahogy föl tudtam állni, szembenéztem a dolgokkal, és próbálok élni, a jót kihozni mindenből. A sorstársaimnak pedig üzenem, nem kell szégyellni, hogy ott nőttünk fel, nem mi tehetünk róla.”