
Fotó: Veres Nándor
„Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne a marosvásárhelyi polgármester, hanem a felelős székely polgármesterek után igazodjanak” – ezzel a felhívással fordult azon csíki önkormányzatok felé Csíkszereda polgármestere, amelyek még nem fogadtak el a Székelyföld jogállására vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt tanácsi határozattervezetet.
2015. március 05., 19:252015. március 05., 19:25
2015. március 05., 19:302015. március 05., 19:30
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai kötődésű szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-i székely szabadság napjának fontossága mellett. Az eseménynek az adott „löketet”, hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt, a következő két évre is megtiltotta az SZNT által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját” – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17 óra 30 percre várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet” – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője. Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre.”
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a városi MPP részéről Somay Péter, a városi EMNP részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni”. Kozma István Florin CSTIT-elnök Tusnádfürdőtől Domokosig minden fiatalt vár a tiltakozásra. Tiboldi László EMNT-alelnök arra kéri a csíkiakat, hogy kedden este tegyenek gyertyát az ablakokba. „Korlátozzák a nemzeti jogainkat. Mi vagyunk itthon, élni csak szabadon érdemes, de ezért tenni is kell” – fogalmazott Tiboldi.
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér.”
Heten a huszonötből
Érdemes tudni, hogy a csíki régióban a huszonöt önkormányzat közül eddig a következő önkormányzatok fogadtak el autonómiahatározatot: Csíkszereda, Tusnádfürdő, Csíkpálfalva, Csíkszentdomokos, Csicsó, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!