Új arculatot kap a Gyermek sétány és környéke

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Jóváhagyták a Gyermek sétány és környékének felújításáról szóló beruházás megvalósíthatósági tanulmányát novemberi ülésükön a csíkszeredai önkormányzati képviselők. A Müller László utca, valamint a Testvériség sugárút által közrezárt terület rendezése előzetes becslések szerint közel 10 millió lejbe kerül.

Barabás Hajnal

2013. november 29., 17:452013. november 29., 17:45

2013. november 29., 23:502013. november 29., 23:50

Újabb csíkszeredai lakóövezet újul meg az elkövetkezőkben. Ezúttal a legelhanyagoltabbként ismert városrész, a Gyermek sétány és környéke kaphat teljesen új formát. A beruházás megvalósíthatósági tanulmányát a csíkszeredai önkormányzati testület soros havi ülésén, pénteken mutatták be. A közel 28 ezer négyzetméteres területen – a tervek szerint – többek között új parkolókat, sétányokat és zöldövezeteket alakítanak ki, felújítják a játszótereket, a szociális étkezde szomszédságában lévő sportpályát, illetve létrehoznak egy kisebb kosárlabda pályát is egy tömbházakkal közrezárt téren. A közvilágítást is korszerűsítik és bővítik, az övezetben 63 lámpatestet helyeznek majd el.

Futósáv a lakóövezet körül

„Különböző korú és eltérő érdekeltségű rétegeknek a szempontjait kellett figyelembe venni: a gyerekeknek játszótereket, sportpályákat, míg a nyugdíjasok számára csendes zöldszigeteket, az autótulajdonosoknak pedig parkolóhelyeket kellett biztosítani” – sorolta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Az elöljáró ugyanakkor elmondta újdonság, hogy Csíkszeredában elsőként egy szaladásra, sétára alkalmas, öntött gumi burkolatú futósávot is alakítanak ki a lakóövezet körül. A területrendezéssel együtt jár az is, hogy az övezetben lévő bádoggarázsokat le kell majd bontani.

„Azt szeretnénk, ha ennek a lakótelepnek a felújítását ebben a mandátumban be is tudnánk fejezni. Rég várják az ott lakók, hogy ott is történjen valami, hiszen a Testvériség sugárút másik oldalán már több beruházás is történt az elmúlt tíz esztendőben” – mondta Ráduly. Egyelőre a megvalósíthatósági tanulmányt fogadták el, még hátravan a tervezés, a közbeszerzés és a kivitelezés. Ezt két szakaszban végzik majd el, tudtuk meg Szőke Domokostól, Csíkszereda alpolgármesterétől. A beruházást 16 hónap leforgása alatt végeznék el, a munkálatok összértéke pedig közel 10 millió lej. Ezt az összeget a megyeszékhely költségvetéséből különítik majd el.

Utolsó hőszigetelési program?

A csíkszeredai önkormányzati testület ülésén elhangzott továbbá, hogy december 15-i határidővel ismét meghirdették a hőszigetelési programot. „Aki most nem jelentkezik, vegye tudomásul, hogy 2016-ig nem szeretnénk újabb kiírást meghirdetni” – fogalmazott a polgármester, ezzel biztatva arra minden lakástulajdonosi társulást, hogy jelentkezzen minél hamarabb a hőszigetelési programra. Csíkszeredában egyébként a lakások közel egynegyede lesz jövő év végéig hőszigetelve, Ráduly szerint országos szinten Csíkszereda vezető helyen áll ebben a tekintetben.

Egyéni szerződések a Goscommal

Az Erdélyi Magyar Néppárt egyik képviselője felszólalásában megemlítette a Testvériség lakástulajdonosi társulás helyzetét, miszerint a felhalmozott tartozás miatt felfüggesztheti a Goscom a fűtés szolgáltatását az érintett tömbházakban. Azt javasolták vezessék be azt, hogy a Közüzemek Rt. egyéni szerződéseket kössön a lakókkal, így nem áll majd fenn annak a veszélye, hogy azoktól is megvonhatják a szolgáltatást, akik rendesen fizetnek. Ráduly válaszában kifejtette, az önkormányzat nyitott minden kezdeményezésre, abban az esetben, ha a lakók fedezik a saját mérők beszerelését, azaz az egyéni elosztó rendszer kialakítását. A magántulajdonon belül történő beruházásokra közpénz nem költhető – hangsúlyozta a polgármester. Mint mondta, Gyergyószentmiklóson is felajánlották ezt a lehetőséget a lakóknak, de nem nagyon éltek vele.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés