
Fotó: Veres Nándor
Csak tavasszal ölthet végleges formát Csíkszeredában a Hunyadi János és Szentlélek utca, valamint a Testvériség sugárút kereszteződésénél kialakított körforgalom.
2013. december 23., 19:032013. december 23., 19:03
2013. december 23., 19:412013. december 23., 19:41
Nem építik meg egyelőre végleges formájában, kőből a város legújabb útkereszteződését, noha ezt már ebben az évben meg szerették volna tenni – tudtuk meg Szőke Domokos alpolgármestertől. Ennek oka, hogy a közlekedésrendészet jóváhagyására még várni kell. Szőke szerint a rendőrség egyrészt formai hiányosságokat talált a kérésben, mert a jóváhagyási szabályozás előírásai változtak, másrészt észrevételezték, hogy a körforgalom műanyag elemei használat közben időnként elmozdulnak. Az alpolgármester azt mondta, úgy látják, hogy a jelenleginél kisebb lesz a belső kör, de nagyobb lesz a külső sugara, így a körforgalom megfelel majd a követelményeknek.
Kockakövekből, térkövekből készül
Kockakövekből kirakott, kissé kiemelt, lejtősen kialakított felület övezi majd körforgalmat, amelyre a Szentlélek utcából a Testvériség sugárútra kanyarodó kamionok ráhajthatnak. Ezt a kanyart jelenleg a legnehezebb bevenni a kamionoknak, ilyenkor a vízzel töltött műanyag elemeket rendszeresen beljebb tolják a járművek, másképp nem férnek el. Szőke Domokos közölte, a jóváhagyást várhatóan tavaszig megkapja a polgármesteri hivatal, így akkor véglegesíteni lehet a körforgalmat, amelynek nem lesz nagy költsége, mert kockakövekből, térkövekből készül. Július közepétől kezdték használni az új körforgalmat, amelyet sok autóvezető nehezen szokott meg, többen időnként a kötelező haladási irányt figyelmen kívül hagyva közlekedtek, és nem tartották fontosnak az úttestre festett jelzéseket sem. Az útkereszteződésben történt változtatás viszont érezhetően felgyorsította az áthaladást a járművek számára.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!