Kiírták a közbeszerzési eljárást az új csíkszeredai zöldségpiac megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A helyi önkormányzati képviselő-testületnek kell ezt elfogadnia, a tervezés és kivitelezés azután következhet.
2013. július 18., 18:372013. július 18., 18:37
2013. július 18., 19:372013. július 18., 19:37
A város idei költségvetésében 180 ezer lejt különítettek el a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A jelenlegi piacot a Piac, a Kossuth, az Eminescu utcák és a Szabadság tér tömbházai által közrezárt, viszonylag szűk területről a Nagyrét utcába, a város tulajdonában levő 15 ezer négyzetméteres telekre költöztetnék el.
Szőke Domokos alpolgármester szerint az elkészülő tanulmánynak kell tartalmaznia, hogy milyen piacot lehet létrehozni a területen, hogy látja el funkcióit a létesítmény, és mennyire lehet költséghatékony, bérbe adható felületekkel is biztosítva a bevételt. Hozzátette, ha a tanulmányt a képviselő-testület elfogadja, következhet a tervezés, majd a kivitelezés.
Helyi anyagokból építkeznek
„Az elvárás az, hogy a térségre jellemző hagyományos építészeti jegyeket viseljen az új zöldségpiac, és az építkezésnél helyi anyagokat, követ, fát, téglát használjanak fel” – vázolta az elképzeléseket Bulbuk Márton építőmérnök, projektfelelős. Mint elmondta, a versenypályázat nemsokára megjelenik az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP). A pályázatokat szakmai zsűri értékeli, amelynek tagja lesz Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl Miklós-díjas pécsi építész, a Kós Károly Egyesülés alapító tagja is. A nyertes pályázóval szerződést kötnek a kiviteli tervek elkészítésére, a második és harmadik helyezettek pénzjutalomban részesülnek.
Az elképzelések szerint kétrészes csarnok épülhet majd, amelynek belső tere 2500–3000 négyzetméteres lesz és felső bevilágítást kap, az épület körüli eresz pedig az ott 1000–1200 négyzetméteren elhelyezett asztalok számára nyújt védelmet. Készül egy száz férőhelyes parkoló, játszótér, parkosított zöldövezet, kiszolgáló egységek, teljes közművesítésre is szükség van. Egy melléképületben tíz vendégszobát is kialakítanak, amelyeket árusok vehetnek majd igénybe. Bulbuk szerint a pályázatok kiértékelése már szeptemberben megtörténik.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!