Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután: mintegy százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a harmadik alkalommal megszervezett Szoknyás Guruláson.
2026. július 19., 11:162026. július 19., 11:16
2026. július 19., 12:402026. július 19., 12:40
Az esemény célja, hogy felhívja a forgalomban résztvevők figyelmét: egyre több nő választja a motorkerékpárt közlekedési eszközként, ezért fontos tudatosabban, figyelmesebben és empatikusabban közlekedni az utakon.

Közösségi eseménnyé nőtte ki magát a csíkszeredai Szoknyás Gurulás, amelyet szombaton immáron harmadik alkalommal szerveztek meg. A résztvevők célja felhívni a figyelmet, hogy tudatosabban, figyelmesebben és empatikusabban közlekedjünk az utakon.
Véget ért az egészségügyi dolgozók hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkja, amelyet a Sanitas Szakszervezeti Szövetség szervezett a közalkalmazotti bértörvény elleni tiltakozásul.
Két közlekedési bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást az elmúlt napokban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy sofőr ittasan és a szükséges jogosítvány nélkül vezetett járműszerelvényt, egy másik alkohol befolyása alatt ült kormány mögé.
Felhőszakadásokra és viharokra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások a székelyföldi megyékre is érvényesek.
A hétvégén 16 megye 31 településén és Bukarestben avatkoztak be a tűzoltók a viharkárok felszámolására.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn az állami egészségügyi dolgozók a közalkalmazotti bértörvény miatt. A munkabeszüntetés 9-től és 11 óráig tart.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással – írta Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán vasárnap, miután a sakkozó megválasztását javasolta köztársasági elnöknek több közéleti szereplő.
A vasárnapi heves viharok 16 megye 29 településén okoztak károkat, négy országútszakaszon is fennakadások voltak a közlekedésben, 88 gépkocsi pedig megrongálódott – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
Összeütközött egy lengyel és egy magyar motoros vasárnap a 107K jelzésű országúton, a Fehér megyei Mogos (Mogoș) település közelében. A balesetben mindketten megsérültek, kórházba szállították őket.
szóljon hozzá!