
A lét öröme címmel Gothárd Veronika sepsiszentgyörgyi festőművésznek nyílt egyéni kiállítása csütörtökön délután a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
2014. május 29., 18:392014. május 29., 18:39
2014. május 29., 18:482014. május 29., 18:48
A Homoródremetén született és Szentegyházán nevelkedett művész 1979 óta él Sepsiszentgyörgyön. 1988-1991 között elvégezte Sepsiszentgyörgyön a Népi Művészeti Iskola festészeti szakát, Ütő Gusztáv festőművész tanítványaként. Számos hazai és magyarországi egyéni és csoportos kiállításon mutatta be alkotásait. Megcsodálhatták hangulatos, érzelem dús képeit Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kolozsváron, Brassóban, Baróton, Illyefalván, valamint az anyaországban Dunaújvároson, Budapesten, Tatabányán és Pilisvörösváron. Több helyen visszatérő vendégnek számít. Mintegy húsz magyarországi alkotótáborban vett már részt, 2008-ban pedig a németországi Hauzenbergben alkotott. Végre Hargita megyében is láthatóak munkái.
„Ki merem jelenteni, hogy Gothárd Veronika sikeres ember: hisz gyerekkori álmát felnőttként valóra váltotta, és egykori hobbiját sikerült művészi szintre fejlesztenie. Azt teszi amit szeret, amibe kedvét és örömét leli, és ami a legszebb, hogy ezzel másoknak, nekünk is örömet szerez. A lét öröme vesz most körül a falakon!” – méltatta a kiállítót Iochom Zsolt.
Gothárd Veronika festményeinek témáit a természetből, a körülöttünk lévő világból, az emberek iránti szeretetéből és az állatok csodálatából meríti. A képek hangulata az, ami magával ragadja a szemlélőt, benne felrobbanó életerő, lüktetés sugárzik. Szeretet és szerelem járja át színkavalkádját – hangzott el a megnyitón.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!