Két kis mesterséges tavacskát képzeltek el a csíkszeredai központi parkban, de végül az ötletet elvetették. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere szerint azért, mert „az állandó vízfelület kiképzésére kicsi a hely, és a fenntarthatósága sok berendezés telepítését igényelte volna”. A megálmodott tavacskákról jelenleg egyenetlen terület és száraz gödrök árulkodnak.
2013. július 23., 18:442013. július 23., 18:44
2013. július 23., 20:082013. július 23., 20:08
Gyermekek játszóhelyévé vált a központi park nyugati részén létrehozott dombos felület, télen szánkózás helyszíne. „Az volt az elképzelés, hogy az amúgy is vizenyős részén a parknak kissé játékossá tegyük a terepet, és adott esetben kialakulhasson egy tocsogó, kis lápos tavacska, ha meggyűl a víz – hiszen a park alatt több forrást is találtak, a közelben folyik el a Somlyó pataka, a park déli része alatt” – mondta Tövissi Zsolt tervező. A víz tavasszal viszont nem gyűlt össze a gödrökben. A tavacskák ötletét még a tervfázisban elvetették – tudtuk meg Antal Attilától. „A tervező, Bíró Hanna kertépítész egy vizes élőhelyet képzelt el, tekintettel arra, hogy a park helyén egykor lápos terület volt” – magyarázta az alpolgármester. Ennek érdekében a gödrök környékére többfajta vízkedvelő növényt is telepítettek.
„Elég baj, hogy nincs benne víz” – mondta egy parkban sétáló. „Szeretnek a gödrökben játszani a gyermekek, jó, hogy nincs víz benne, legalább nem esnek bele” – véli egy anyuka, aki ottjártunkkor szintén a parkban tartózkodott gyermekével. „Remélem, elkészülnek vele” – fejezte ki reményét a tavacskák kapcsán egy idős férfi. Az viszont már tény, hogy nem lesznek mesterséges tavacskák a parkban. A mélyedésekben kialakították a lefolyórendszert, de egy mesterséges tó létrehozásához és fenntarthatóságához komoly tómechanikai berendezések szükségesek.
Csíkszereda központi parkjának felújítását tavaly nyáron kezdték el az integrált városrendezési terv részeként, uniós finanszírozással, a munkálatokat pedig idén januárban fejezték be.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
szóljon hozzá!