
Fotó: Kristó Róbert
Meghaladta a négyezret a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségen keresztül állást talált munkanélküliek száma múlt évben. A naprakész adatbázisban jelenleg nyilvántartott tízezer álláskereső több mint fele szakképzetlen.
2014. január 16., 20:242014. január 16., 20:24
„A segítségünkkel tavaly alkalmazásba állt 4124 személy között megtalálható mind a szakképzetlen, mind a felsőfokú végzettségű, gyakorlatilag a teljes palettát lefedik” – tájékoztatott Tiberiu Pănescu, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője. A legnépszerűbb – továbbra is – a kőműves, asztalos, könyvelői és varrónői munka, de felelős beosztásban is sikerült több személynek elhelyezkednie – tudtuk meg.
Irány: nyugat
Gyakori, hogy az állástalanok elképzelése nem vág egybe a felkínált munkával. „Amit keresnek, az gyakran eltér a szakképesítésüktől, sokszor még az állásajánlattól is” – közölte Pănescu. Hozzátette, a fiatalok elsősorban irodai, számítógép előtt végezhető munkát szeretnének, az idősebbek azok, akik többnyire ragaszkodnak valamikori szakmájukhoz. Az ügynökség adatbázisában 10 128 Hargita megyei munkanélkülit tartanak nyilván, közülük több mint ötezren szakképzetlenek, így körülményesebb számukra a megfelelő állás megtalálása.
A külföldi munkavállalás népszerűsége továbbra is töretlen. „A mi feladatunk a lehetőségek népszerűsítése, ennek megfelelően most Németországba vendéglátóipari, Dániába pedig mezőgazdasági munkára keresünk embereket. Tudni kell, hogy az általunk hirdetett külföldi munkalehetőség egy országos kampány része, így fel kell iratkozni egy várólistára, és majd értesítik a jelentkezőket” – részletezte Pănescu.
Elvesztett munkanélküli segély
Az ügynökség az álláskeresők elhelyezkedését segítő képzésekkel igyekszik csökkenteni a megye munkanélküliségi rátáját. 2013-ban összesen 1021 Hargita megyei személy jelentkezett a – román nyelvű kommunikáción át a gyermekgondozásig – széles skálát lefedő kurzusokra. Januárban pincérképzésre az ügynökség csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi, élelmiszeripari képzésre pedig a maroshévízi kirendeltségénél lehet jelentkezni. A jelentős számú érdeklődő mellett egyébként tavaly hetvenöt olyan személytől vonták meg a munkanélküli segélyt, akik egyrészt nem fogadták el a számunkra felajánlott munkát, másrészt visszautasították a szakmai képzéseken való részvételt. Hargita megyében a 6,96 százalékos munkanélküliségi ráta kevéssel meghaladja az országos átlagot.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!