
Fotó: Bodnár Arthur
Az utóbbi három esztendőben több mint negyvenezerrel növekedett az állami nyugdíjban részesülők száma Romániában, meghaladva a 4 millió 733 ezret. Hargita megyében is évről évre több a nyugdíjas: amíg 2004-ben még kevesebb mint hetvenezren voltak állami nyugdíjasok, ez év áprilisára már 73,5 ezren élvezhették az ezzel járó előnyöket. Közben folyamatosan csökkent a megye lakossága: tíz esztendő alatt mintegy 22 ezerrel apadt.
2012. május 30., 15:392012. május 30., 15:39
2012. május 30., 23:142012. május 30., 23:14
2009 eleje és 2012 januárja között az ország negyvenegy megyéje közül huszonkilencben növekedett és mindössze tizenkettőben csökkent a nyugdíjasok száma, derült ki az Econtext.ro gazdasági szakportál legújabb kimutatásából.
Ahol csökkent
Először azokról a megyékről szólunk, amelyekben csökkent az állami nyugdíjasok száma. Első helyen Bihar megye található, amelyben három esztendő alatt 3200-zal csökkent azon személyek száma, akik részesei az állami nyugdíjnak. Érdekesség, hogy a havasalföldi megyék szinte mindegyikében kevesebb az állami nyugdíjas, mint három esztendővel ezelőtt. Erdélyből a már említett Bihar mellett csak Szatmár megyében kevesebb – 1230-cal – az állami nyugdíjasok száma, mint 2009-ben. Említést érdemlő a főváros esete: Bukarestben 4500-zal csökkent a három esztendő alatt a nyugdíjt élvezők száma.
Ahol növekedett
Az ország megyéinek több mint kétharmadában emelkedett három esztendő alatt az állami nyugdíjasok száma. A legdrasztikusabb a helyzet Brassó és Galac megyében: előbbiben 6,5 ezerrel, utóbbiban pedig 6 ezerrel növekedett az állami nyugdíjban részesülők száma. A székelyföldi megyék közül Hargitában volt a legnagyobb növekedés, majd Kovásznában és Marosban: nálunk 2100-zal (ezzel a 11. helyen állunk), Háromszéken 1016-tal, Maros megyében pedig 148-cal több az állami nyugdíjas, mint három évvel ezelőtt.
Jócskán fel kell pótolni a nyugdíjalapot
A téma kapcsán felkerestük a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár igazgatóságát. „Tény, hogy az újraelosztáson alapuló nyugdíjrendszer bevezetése óta, vagyis amióta az aktív dolgozók befizetik a társadalombiztosításukat, az utóbbi években a befizetett összegeket az államnak jócskán fel kell pótolnia, mielőtt újra elosztaná azt a nyugdíjasok között” – hívta fel a figyelmet Bán Katalin nyugdíjpénztári igazgató, aki szerint az emberekben tudatosítani kell az öngondoskodás fontosságát.
„Érdemes lenne beállni a fakultatív magánnyugdíj-rendszerekbe, ahol az egyén által időszakosan befizetett összegek egy bankszámlán gyűlnek” – adott ötletet az igazgató, egyúttal elismerve azt is, hogy vajmi kevés az esély ilyen számlát működtetni azoknak, akiknek 600–800 lejes a havi fizetésük.
Hargita megye számokban
A megyében 2004-ben még 69 932 állami nyugdíjast tartottak nyilván, idén áprilisban pedig már 73 494-et. Áprilisban az állami nyugdíjasok 70,5 százaléka (51,8 ezer személy) öregségi nyugdíjat kapott, 280-an előrehozott (korkedvezményes), 2688-an pedig részlegesen előrehozott nyugdíjat. A rokkantsági, ismertebb nevén betegségi nyugdíjasok száma jelenleg 10 848. Ebben a kategóriában három altípust kell megkülönböztetni: első fokozatú betegnyugdíjasok (438-an), akik teljesen elveszítették munkaképességüket és gondozásra szorulnak; másodfokozatúak (4765-en), akik nem munkaképesek, de el tudják látni magukat; harmadfokozatúak (5645-en), akik elveszítették munkaképességük felét, de fél normával még dolgozhatnak. Figyelemre méltó, hogy 2004-hez képest 56 százalékkal növekedett a harmadfokozatú betegnyugdíjasok száma. Utódnyugdíjt idén áprilisban 7816-an kaptak. Az adatokat a megyei nyugdíjpénztártól kaptuk.
Április elején Romániában 4 981 903 munkavállalót tartottak nyilván.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.
Ittas sofőrt tartóztatott fel a rendőrség vasárnap éjfélkor egy gyergyószentmiklósi utcában – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!