Sokan éltek az adókedvezménnyel

A korábbi évekhez hasonlóan most is sokan igénybe vették a csíkszeredai adófizetők közül a március végéig biztosított tízszázalékos kedvezményt.

Kovács Attila

2015. március 10., 17:402015. március 10., 17:40

Az eddigi évekhez hasonlóan alakult a helyi adókat és illetékeket a városháza pénztáránál év elején befizetők száma – erről számolt be Rodica Ţiriac, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal adó- és illetékosztályának vezetője. Szerinte január óta érződik, hogy minden hónap tizedike után, amikor a nyugdíjt, fizetést megkapják az emberek, megugrik az adófizetők száma, olyankor vannak a legtöbben. A törvény által biztosított tízszázalékos adókedvezmény abban az esetben jár az adófizetőknek, ha március 31-éig a teljes összeget törlesztik. Aki nem él a tízszázalékos kedvezménnyel, annak március végéig az éves helyi adó felét kell kifizetnie ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal ne számoljon kamatot az összegre. A második félévi adó fizetésének határideje szeptember 30.

Az önkormányzat ettől az évtől a jogi személyek épületadója esetében is bevezette a március végéig érvényes tízszázalékos adókedvezmény lehetőségét. „A cégek közül főként azok képviselői jöttek már a pénztárhoz, amelyeknek kisebb összeget kell befizetniük. A többiek inkább banki átutalással szokták ezt megtenni, de azok közül is sokan átutalták már a pénzt” – tájékoztatott az illetékes.

Az önkormányzat által tavaly elfogadott határozatnak megfelelően 2015-ben a természetes személyek által fizetendő épületadó tíz százalékkal csökkent a tavalyi értékekhez viszonyítva. A keddi adatok szerint ebben az évben Csíkszeredában már 7100 személy élt a kedvezményes adófizetés lehetőségével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés