
Fotó: Veres Nándor
Kalákában újítanák fel a parasztházakat Csíkszentdomokoson. Úgy tervezik, nemcsak új helyre költöztetik, hanem új rendeltetést is adnának nekik: múzeumi kiállítások mellett a hagyományos mesterségek bemutatására is lehetőséget nyújtanának.
2013. augusztus 27., 17:382013. augusztus 27., 17:38
2013. augusztus 27., 17:442013. augusztus 27., 17:44
„Egyelőre még át kell gondoljuk a parasztházak rendeltetését, tárgyalunk a Múzeum Egyesülettel, mindenképpen a kultúrotthon felújítása után szeretnénk ezzel foglalkozni” – fejtette ki Karda Róbert, Csíkszentdomokos alpolgármestere. A szóban forgó négy parasztház ugyanis az éppen felújítás alatt lévő kultúrház udvarán található. „Három közülük a Csíkszentdomokosi Múzeum Egyesületé, egy pedig a községé” – sorolta az elöljáró. Mint magyarázta, viszonylag jó állapotban vannak, a zsindelytetőzetük is jó, viszont újra kell tapasztani a falaikat sárral, és más kisebb állagmegőrző munkákat is el kell végezni rajtuk. Mindezt kalákában, közmunkával oldanák meg.
„A legfontosabb új funkciót adni nekik, hogy működjön bennük valami, legyen gazdájuk, aki naponta megnézi. Esetleg egy hagyományos mesterséget űző kézműves, aki tevékenykedik, kiállít benne” – példázódott az alpolgármester. Továbbá kifejtette, a csíkszentdomokosi múzeumnak is gazdag gyűjteménye van, azt is ki lehet állítani a parasztházakban, hiszen másként mutat az autentikus környezetben. Összegezve egy skanzent, azaz szabadtéri múzeum létrehozását szeretnék megvalósítani, legkésőbb jövőre.
A csíkszentdomokosi parasztházakat az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején építették. Közülük akadnak olyanok is, amelyek nem tornácosak, hanem ponkosak, a helyiek az előteret ugyanis ponknak nevezték, amely a lépcső és az előszoba szerepét töltötte be egykoron. A parasztházak jelenleg üresek, kivéve a község tulajdonában lévő ház, amelyet a helyiektől gyűjtött korabeli tárgyakkal rendeztek be.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!