
Fotó: Kristó Róbert
A tervek szerint még idén elköltözteti a helyi közbirtokosság tulajdonában levő Endes-kúriában működtetett óvodát a csíkszentsimoni önkormányzat. A település központjában található új helyszín a község saját tulajdonát képezi.
2014. február 03., 18:402014. február 03., 18:40
2014. február 04., 16:282014. február 04., 16:28
„Alcsíki viszonylatban egyik legnépesebb gyermeklétszámunk van, az óvodákat és iskolákat látogató gyerekek száma eléri a hatszázat” – tájékoztatott Csató Gábor. A csíkszentsimoni alpolgármester elmondta, a községben öt épületben működnek a tanintézetek, ebből egyik a szentsimoni Endes-kúria, melyet a helyi közbirtokosságtól bérel a polgármesteri hivatal.
„Az elmúlt időszakban sikerült helyi forrásokból felújítani a helyiek által volt Gernárd-házként ismert, a község tulajdonát képező épületet, ide költöztetnénk a kúriában működő óvodai csoportokat” – magyarázta az elöljáró. A munkálatok azonban még nem fejeződtek be. A létesítmény udvarának rendezése, illetve az óvodai bútorzat megvásárlása van még hátra, ezekre 30 ezer eurós pályázatot sikerült megnyernie a községnek a Csík LEADER Egyesületen keresztül.
Érdekes az épület története
Az óvodai oktatásra szánt épület története igencsak érdekes. Az alpolgármester elmondása szerint egykori tulajdonosa a volt termelőszövetkezetnek adta el az ingatlant, amely jogutódjának, a helyi önkormányzatnak a tulajdonába került. Ezt a tulajdonjogot, hosszas pereskedés után, végül a marosvásárhelyi táblabíróság is helybenhagyta, így sor kerülhetett az épület felújítására. „Nem hagyhattuk, hogy tönkremenjen ez az ingatlan. Ennél hasznosabb rendeltetést pedig nem igazán tudtunk elképzelni” – nyomatékosított az alpolgármester.
Óvodai csoportok két épületben
Csíkszentsimonban két épületben is működnek óvodai csoportok. Az Endes-kúriából két óvodai csoportot költöztetnek a felújított Gernárd-féle házba, összesen harminchét gyereket. A település másik, gyári óvodaként ismert létesítményében két napközi és egy óvodai csoport működik, közel hatvan gyerekkel. Az illetékesek elmondása szerint a következő három évben, a gyereklétszám tekintetében, előreláthatólag nem lesz gond az öt óvodai és napközis csoport működtetésével.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!