
Fotó: Kristó Róbert
A Csíkmindszenten több évig kihasználatlanul állt, egyre rosszabb állapotba került valamikori iskolaépületet a helyi közbirtokosság újíttatja fel. A közösséget szolgáló, teljesen átalakuló épület nagytermében kisebb rendezvényeket, hittanórákat tartanak majd, a hálószobákban pedig vendégeiket szállásolhatják el a helyiek.
2013. december 17., 17:112013. december 17., 17:11
2013. december 17., 17:272013. december 17., 17:27
Mindszenten több évig romos állapotban állt a templom melletti egykori iskola. A helyi közbirtokosság látva a ki nem használt középületet – miközben a falunak már korszerű ravatalozója, sportcsarnoka volt –, 2011-ben belefoglalta költségvetésébe annak felújítását, tudtuk meg a mindszenti közbirtokosság elnökétől. Csomortáni Dénes hozzátette, miután harminc évre bérbe vették az egyház tulajdonában lévő épületet, tavaly elkezdődhettek a felújítási munkálatok.
Két év eredménye
Első lépésként 2012-ben a tetőszerkezet teljes cseréjére került sor, idén a termek rendbehozatalával foglalkoztak. „Tulajdonképpen csak a falak maradtak a régiek” – magyarázta Csomortáni, miközben mutatta a friss meszelést, az új nyílászárókat, a már felszerelt világító- és fűtőtesteket, a csempézett padlót és falakat. Az épületben az ötven személy befogadására alkalmas nagyterem mellett konyha, zuhanyzó, női és férfimosdó, valamint három hálószoba is ki van alakítva.
Már csak az utolsó simítások vannak hátra a munkálatokból, szeretnék még ebben az évben teljesen befejezni az épület felújítását, takarítását. Pár napon belül a fűtést is el tudják indítani, így azt követően jövőre már csak a termek berendezése, bútorozása marad, valamint tavasszal az udvar területrendezése – fejtette ki a közbirtokosság vezetője.
300 ezer lejes beruházás
Az eddigi munkálatokat és a jövőben megvalósulókat a mindszenti közbirtokosság saját költségvetéséből, hozzávetőleg 300 ezer lejből vitelezi ki – mondta Csomortáni. Kiemelte, ez az összeg nemcsak az épület felújításának költségeit tartalmazza, hanem az azt körülvevő, szintén romos állapotban lévő kerítés rendbehozataláét is.
Tér a közösségért
A teljesen új alakot öltött épület több funkciót is betölt majd, de mindenképpen a közösséget szolgálja – hangsúlyozta az elnök. A plébános kérésének eleget téve, ott tartják majd a hittanórákat, amellett pedig bármilyen eseményre bérelhető lesz a nagyterem, a rendelkezésre álló szobákban pedig alkalomadtán a falubeliek szállásolhatják el vendégeiket – foglalta össze.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
szóljon hozzá!