A jelképes székely kapun belépve a nagyapáink idejéből jól ismert fonó világa elevenedett meg szerdán este a Sapientia egyetem étkezdéjében.
2012. december 13., 15:212012. december 13., 15:21
2012. december 13., 23:142012. december 13., 23:14
A csíkszeredai Rákóczi Szövetség és a csíkszeredai Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzata karöltve szervezte meg a hagyományőrző Fonót, mely mintegy száz fiatalt vonzott a helyszínre. Egykoron a fonó a női társasmunka legfontosabb alkalma volt a Kárpát-medencében, az őszi betakarítástól többnyire a farsang végéig tartott. Ilyenkor a falu asszonyai, leányai összeültek, és közösen végezték el a munkát, míg a férfiak kártyáztak, beszélgettek, boroztak, viccet mondtak, azaz mulattak. Ezeknek a régi fonóknak a hangulatát idézték fel a székely leányok és legények a zenés-táncos mulatságban és az ezt követő táncházban, amelyen a csobotfalvi hagyományőrzők is közreműködtek.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
szóljon hozzá!