
Fotó: Kristó Róbert
Kialakultak már a közös munkához szükséges jó baráti kapcsolatok a csíkzsögödi Cari Táborozóhelyen folyó Komplex Tábor harmadik napján. A PanArt Egyesület és a Váróterem Projekt Független Színházi Társulat szervezte Erdélyi Gitár- és Erdélyi Színháztábor összeolvasztásából keletkezett előadóművészeti tábor részvevői csütörtökön este nyolc órától a záró gálaműsoron mutatják be a tanultakat.
2013. augusztus 06., 19:362013. augusztus 06., 19:36
Ottjártunkkor, kedden délután a színészet iránt érdeklődők gyakoroltak Kőmíves Csongor színésszel. Éppen arról esett szó, hogy melyek azok az érzelmek, amelyet mozdulatokkal, gesztusokkal a közönségnek mindenképp át kell adni. A fellépő lányok egymásra próbáltak hangolódni. „A belülről fakadó érzéseknek mindig jó, ha van egy fizikai megnyilvánulásuk” – emelte ki az irányító. Jó, ha a néző nemcsak a fülével, hanem a szemével is rá tud kapcsolódni az előadott jelenetre – tette hozzá. Elmondta, hogy színész hallgatóként először főként a stúdió-előadásokra összpontosítottak, mivel „meg kellett szokni, hogy minden látszik”.
Kőmíves Csongor főként a mozgásszínházi résszel foglalkozik, a szöveg átadására, illetve a zenei tudnivalókra Imecs Levente színész készíti fel az érdeklődőket. A résztvevők között vannak. akiket konkrétan érdekel a színi, de olyanok is eljöttek, akik csak nagyvonalakban kíváncsiak erre a művészeti ágra.
„Van átfedés a szöveg és a mozgás között a megfelelő részeknél, így mindkettővel kell foglalkozni” – hangsúlyozta lapunknak Kőmíves Csongor. Az első napokban főleg bizalmi gyakorlatokat végeztek, hiszen enélkül lehetetlen az egymásra való odafigyelés. Most már a konkrét színészi gyakorlatokat végezhetik, lassan-lassan körvonalazódik a csütörtök esti előadás is. „Nem lehet ennyi idő alatt valakiből színészt faragni, de tudatosan úgy építettük fel a gyakorlatokat, hogy ezekből egy előadás is készüljön. A főcél inkább az persze, hogy felkészítsük, ráhangoljuk erre a szakmára az érdeklődőket, azonban azokra a kellékekre, amelyek a gyakorlatok során létrejönnek bennük, egy produkciót is építhetünk” – mondta Kőmíves.
A gitárosok között is van kezdő és haladó zenész, egy részük konzervatóriumot végzett, de vannak olyanok is, akik barátjuktól kölcsönöztek hangszert, és most fogják le az első akkordokat. A tábori látogatásunkkor a gitárosok egy része a szabadban zenélt, improvizált. Crăcea Ádám projektfelelős elmondta, a zenélők nagy része visszatérő vendég. Az előző táborokban barátságok kötődtek, és ezek a társaságok újra jelentkeznek. „Olyanok is eljöttek, akiket láttam, hogy »civilben« együtt zenélnek” – mondta.
Persze a gálán ők is fellépnek, de amúgy a táborban a hangsúlyt a tartalmas kikapcsolódásra, az igényes szórakozásra fektetik. „Sok zenészcsoportot alakítottunk ki, így megtalálja mindenki a neki megfelelő szintet: aki fejlődni akar, az is lehetőséget kap, de aki csak a zenei élmény kedvéért jött el, az is részesül ebből bőséggel” – véli a projektfelelős.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!