Pünkösd a lelkesedés napja

A pünkösdi lélek, ha betölt, akkor megújul az életünk, megújulhatnak közösségeink, új erőt kapunk a helytálláshoz – fogalmazott a jeles ünneppel kapcsolatban az idei csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka. Oláh Dénes, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese szerint a zarándoklat az egyik leghatékonyabb evangelizációs eszköz, feltéve, hogy következetes lelki programmal tartalmassá teszik azt.

Rédai Botond

2014. június 06., 08:272014. június 06., 08:27

2014. június 06., 09:032014. június 06., 09:03


– Önt választották az idei pünkösdi búcsú szónokává. Hogyan fogadta a csíksomlyói ferences atyák felkérését?

– Nagyon meglepett az atyák felkérése. Nem tartom magamat sem alkalmasnak, sem méltónak egy ilyen feladatra. Csak az van nálam, és én ehhez egész papi életemben ragaszkodtam, hogy ha valamit kérnek tőlem, azt nem szoktam visszautasítani, bármilyen nagy kihívásról legyen is szó. Így hát igent mondtam, számítva az égiek segítségére is. S az égiek között egészen biztosan ott van a tizenöt hónapja meghalt édesanyám is, aki egyszer azt mondta nekem, ő imádkozott azért, hogy egyszer majd én is beszéljek Csíksomlyón. A felkérés éppen halála évfordulójának az előestéjén, január 19-én történt. Ezért nem volt bátorságom nemet mondani.

– Papi jelmondata: „Itt vagyok, Uram, engem küldj!” (Iz 6,8). Mit mond el ez a mondat Oláh Dénesről?

– Pappá szenteléskor minden újmisés jelmondatot választ. Ebben valamiként benne van az egész ember. Nekem a jelmondat leginkább lelkiismeret-vizsgálatra volt jó. De túl ezen, bármit kértek tőlem elöljáróim, azt alázattal és szeretettel elvégeztem. Egyetlenegy dolgot mondtam vissza a 32 év alatt, de arra valóban alkalmatlannak éreztem magam. Ez a Vasárnap és Keresztény Szó katolikus lapok főszerkesztői kinevezése volt. Utólag is úgy látom, hogy jó döntés volt.

– Ön szerint mi az üzenete pünkösdnek?

– Pünkösd mindig az újrakezdés, az újjászületés üzenetével érkezik. Pünkösd a tűz, a szél, a lelkesedés napja. A pünkösdi lélek ha betölt, akkor megújul az életünk, megújulhatnak közösségeink, új erőt kapunk a helytálláshoz, dolgaink, feladataink következetes és áldozatos végzéséhez. Pünkösd a lélek új tavasza.

– Csíksomlyó az utóbbi évtizedekben a magyar katolikusok legnagyobb zarándokhelyének számít. Ön szerint mi a jelentősége a zarándoklatnak a 21. században?

– A zarándoklat szerintem az egyik leghatékonyabb evangelizációs eszköz. Ha alaposan átgondolt, megtervezett, következetes lelki programmal tartalmassá tett út, akkor minden zarándok kettős utat jár be. Egy fizikait és egy lelkit. A lelki út mindig hosszabb, keményebb, fárasztóbb, de megéri. Mert ebből majd élni, táplálkozni lehet. Ezért igen nagy a felelőssége a zarándoklat vezetőjének. Ezért már induláskor tisztázni kell, kirándulni indulunk vagy zarándokútra. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Csíksomlyón is csak a zarándokok kapják azt, amit Csíksomlyó adni tud. Aki kirándulóként érkezik, az eltévesztette a házszámot.

– Milyen érzés önnek az egyik legismertebb Mária-kegyhelyen szólni a hívekhez?

– Mindenképpen nagy kihívás, megtiszteltetés és félelmetesen nagy felelősség. Azért imádkozok és készülődésemet az mozgatja, hogy a zarándokoknak ne okozzak csalódást. Én őket akarom mindenekelőtt megszólítani. Ha szavaimban mások is találnak esetleg üzenetet, az akkor Isten ajándéka lesz, hiszen Ő mindenkit szeret, számára mindenki fontos.

– Mit szeretne megosztani a zarándokokkal? Van, akit példaképül szeretne állítani prédikációja során?

– Isten igéjét akarom és fogom hirdetni. El fog hangzani három gyönyörű szentírási szakasz, és én azokból próbálok majd üzenetet kihámozni a jelenlévők számára. Lesznek példaképek is, hiszen fontos, hogy valakire, valakikre felnézzünk.

– Egyre erőteljesebbek azok a mozgalmak, amelyek nyíltan a kereszténység ellen tevékenykednek. Még az úgymond keresztény Európa is egyre jobban elfordul hagyományos értékeitől. Milyen kihívást jelent ez az egyház számára? Hogyan lehet az elvilágiasodás (szekularizáció) ellen felvenni a harcot?

– Az egyház a második vatikáni zsinat szellemében senkivel sem harcol, hanem hirdeti az evangéliumot azzal a szent meggyőződéssel, hogy Jézusnak egyedül van élhető üzenete a világ számára. Én vagyok az út, az igazság és az élet, mondta Jézus. Ő a ma embere számára is az. Akiben még van önbecsülés, aki még önmagában értéknek tartja az embert, az megkeresi ezt az utat és járni kezd rajta. Az egyház hegyre épült városként, tartóra helyezett mécsesként végzi a dolgát. A gond csupán csak az, hogy nem minden tagja van tisztában azzal, hogy az egyház mi vagyunk. Ezért néha egyes tagjaiban csődöt mond az egyház. Summa sumarum: nem harcolunk, hanem tanúságtevő keresztény életre hívunk minden megkeresztelt embert.

– 2014 a plébánia éve a katolikus egyházban. Mire kell figyelni ebben az időszakban? Mit helyez előtérbe az egyház, és mit kell cselekedniük a híveknek ebben az időszakban?

– Marosvásárhelyen például minden hónapban előadást tartottunk a hívek számára. Ezeken meghívott előadóink, a teológia tanárai olyan témákat jártak körbe, mélyítettek el, amelyekben a közösségről, a közösség építéséről, a lelkipásztor és hívek kapcsolatáról és hasonlókról volt szó. Jók voltak ezek. El is döntöttem, hogy folytatjuk.

– Arra kérném, fogalmazzon meg néhány gondolatot azok számára, akik nem vehetnek részt a búcsún, de lélekben a zarándokokkal lesznek.

– Egyszerre vagyunk egy népnek és egy belőlünk álló közösségnek, az egyháznak a tagjai. A fák értéke szerint becsülik a kertet, mondja Sirák fia, az ószövetségi bölcs. Próbáljunk úgy élni keresztényként és úgy megállni a helyünket magyarként, bárhová is állított az Isten, hogy mindkét közösségünk becsületére váljon elkötelezett, becsületes, következetes, szolgálatban kiteljesedő életünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
Hirdetés
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
2026. március 03., kedd

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren

A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren
2026. március 02., hétfő

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása

Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása
Hirdetés