
Fotó: Kristó Róbert
Súlyos szabálysértés gyanújával indított eljárást az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség a csíkcsicsói jegyző, Kopacz Csaba ellen. A köztisztviselőt egy önkormányzati pályázaton részt vevő cég jogosulatlan előnyhöz juttatásával vádolták, az érintettek szerint azonban a román nyelvű sajtóban nagy figyelmet kapott ügy több részletében is „mondvacsinált” alapokon nyugszik.
2013. március 05., 17:582013. március 05., 17:58
2013. március 05., 18:552013. március 05., 18:55
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség 2011. január 17-én indított eljárást összeférhetetlenség miatt a 2003. évi 161. számú, a köztisztviselők üzleti magánérdekekkel összefüggő átláthatóságával kapcsolatos törvényre hivatkozva.
Egy 2010-es, a Csíkcsicsói Polgármesteri Hivatal által kiírt, tűzoltószertár építésére vonatkozó közbeszerzési eljáráson a csíkszeredai Tectum Company Rt. lett a nyertes, amelyben Kopacz Csaba részvényesként szerepelt, jegyzőként egyúttal részt is véve a pályázatok elbírálásában, emiatt indított vizsgálatot az említett ügynökség. A község jegyzője 2012. november 9-én nyújtotta be ezzel kapcsolatos észrevételeit, amelyet csatoltak az ügy iratcsomójához.
A feddhetetlenségi ügynökség – február 18-án kiadott közleménye szerint – az észrevételek ellenére arra a következtetésre jutott, hogy Kopacz hivatali funkciója összeférhetetlen az üzleti érdekeltségeivel, ezért fel kell bontani az önkormányzat és a kivitelező között megkötött, 296 ezer lej összértékű szerződést. Ugyanakkor tovább vizsgálják a jegyzőre kiróható büntetéseket – akit a döntés függvényében három évre is felfüggeszthetnek bármilyen közalkalmazotti állás betöltése alól.
Az ügy egyik érdekessége, hogy a közel hároméves pályázat nyertese időközben felépítette a tűzoltószertárt, sőt, már az épületre vállalt garancia is lejárt.
A kirakós hiányzó darabkái
Bár Kopacz Csaba 1994. október 18-a óta valóban részvényesként szerepelt a nyertes cégben, a feddhetetlenségi ügynökség vizsgálata rendkívül felszínesnek bizonyult – vélte Lutz Levente, Csíkcsicsó alpolgármestere.
A több mint nyolc éve a községi jegyző funkciót betöltő Kopacz szerint is „nevetséges a vizsgálat”, hiszen az állami vállalatból részvénytársasággá alakított Tectum Company akkori alkalmazottai – több mint harmincan – „jutalomként” valamennyien kaptak egy-egy kisebb részvénycsomagot.
A jegyző – dokumentumokkal bizonyíthatóan – mindössze 129 részvényt birtokolt, jelenlegi árfolyamon csupán száznyolcvan lej értékben, ez a vállalkozás teljes részvénycsomagjának mindössze 0,17 százaléka.
Licit: győzött a legalacsonyabb ár
A vizsgálat során mindezek mellett azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a pályázatokat 2010. május 12-én elbíráló hattagú bizottságban Kopacz mint a licit jegyzőkönyvének kitöltésével megbízott illetékes vett részt, szavazati vagy beleszólási jog nélkül.
A tűzoltószertár felépítésére kiírt közbeszerzésre egyébként három cég jelentkezett, ezek képviselői is jelen voltak a döntési gyűlésen. A lezárt és lepecsételt borítékok felbontásakor a Tectum Company 244 ezer lejes – áfa nélküli – ajánlatát fogadták el, a másik két cég 251, illetve 257 ezer lejes áfa nélküli áron vállalta volna a munkálatokat. A kész épületet 2010 novemberében vehette át a kivitelezőtől a polgármesteri hivatal.
Hiábavaló szakértői jelenlét
Vigh Ádám, a Tectum Company ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elárulta, egy 1996-os társasági szerződés kivonata szerint a cég részvényeseinek jegyzékében hetvenheten szerepeltek, ebből neki és akkori cégtársának is 35,98 százalék jutott, a többiek csupán „jelképes csomagokkal rendelkeztek”.
Vigh jelenleg a vállalkozás közel kilencvenhat százalékát birtokolja, a részvényesek száma pedig huszonkilencre csökkent. Kopacz Csaba részvényaránya soha nem módosult, egészen idén februárig, amikor a vizsgálat okozta bonyodalmak miatt arra kérte a cégvezetőt, vegye át a részét. A nyilvános versenytárgyalással kapcsolatban megjegyezte, akkor kellett volna a feddhetetlenségi ügynökségnek vizsgálatot indítania, ha nem az nyeri a projektet, aki a legalacsonyabb áron vállalja az építést.
Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (Sistemul Electronic de Achiziţii Publice – SEAP) hivatalosan meghirdetett pályázat közbeszerzési folyamatának felülvigyázásáról egyébként egy kiküldött szakértő gondoskodott, a jegyző szerint ezért is érhetetlen az utólagos vizsgálat.
A feddhetetlenségi ügynökség döntését – miszerint jogosulatlan előnyhöz juttatta a tender nyertesét – Kopacz megtámadta a közigazgatási bíróságon, jelenleg a Marosvásárhelyi Ítélőtábla döntésére vár.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
szóljon hozzá!