
Fotó: Veres Nándor
Légy egy napra egyetemista! címmel tart nyílt napokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara.
2017. március 10., 11:402017. március 10., 11:40
2017. március 10., 11:562017. március 10., 11:56
Márciusban három alkalommal várják az érdeklődőket az egyetemre, először 11-én, szombaton. Az egész napos program 10 órakor kezdődik regisztrációval és az egyetem képzési kínálatának bemutatásával, majd 11 órától a résztvevők megismerkedhetnek a Sapientia több fontos helyszínével (labor, könyvtár, bentlakás, tv-stúdió, HÖK iroda).
Az ebédszünet után, 13 órától szakmai programokkal várják az érdeklődőket, akik a DNS nyomozók (génsebészet szak), az Öko-Sherlock környezeti térképezés (környezetmérnöki szak), a Theme HOTEL (turisztikai mérnök-menedzser szak), a Márkakereső (marketing szak), az Itt a cipőm, mondd meg ki vagyok! (humánerőforrás szak), az Élelmiszer-elemzések (élelmiszeripari mérnök szak), a Teremtsük közösen a világot! (humán szakcsoport), illetve a Nyelvtanulás térképen (humán szakcsoport) foglalkozások közül választhatnak. A részletes program ide kattintva érhető el.
Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.
Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
szóljon hozzá!