
Jelentős beavatkozásra van szükség
Fotó: Kozán István
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
2026. január 30., 10:262026. január 30., 10:26
A Petőfi Sándor utca 38. szám alatti, leromlott állapotú épület visszakaphatja régi fényét, a tervek szerint olyan kulturális térré válik, amely a Csíki Kamarazenekar és a Hargita Székely Néptáncszínház otthona lesz. A Központi Fejlesztési Régió biztosította uniós támogatás nyújt lehetőséget a régóta várt felújítás kivitelezésére, a tavaly aláírt finanszírozási szerződés értelmében
a projekt teljes értéke 35,63 millió lej;
ebből 30,83 millió lejt jelent a támogatás,
a város önrésze, amelyet a saját költségvetésből kell kifizetni, eléri a 4,8 millió lejt.
Miután a kiviteli tervek elkészültek, a tavaly decemberben kiírták a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást, amelynek során februárban jár le az ajánlatok benyújtásának határideje. A kiírás szerint az építkezési-szerelési munkálatok becsült értéke 18,8 millió lej áfa nélkül.
Fotó: Kozán István
Mint Bors Béla alpolgármestertől megtudtuk, több cég is érdeklődik a beruházás iránt, képviselőik a helyszínen meg is tekintették az ingatlan belső tereit.
Az elöljáró szerint ha időben le tudják zárni a közbeszerzési eljárást, és az eredményhirdetés után nem lesznek óvások, akkor májusban szerződést írhatnak alá, utána pedig kiadják a kezdési utasítást. Így nyáron már elkezdődhet a felújítás.
Amennyiben az eredménnyel elégedetlen ajánlattevők óvást nyújtanak be – ahogy ez sok esetben megtörténik – ennek elbírálása késlelteti a szerződés aláírását és a munkálatok elkezdését is.
Fotó: Kozán István
Az 1904-ben a Csíki Magánjavak által építtetett Vigadó, ahol az egypártrendszer idején mozi is működött, 2010-ben került a város közvagyonába, miután az országos filmforgalmazó vállalat átadta. Felújítására több elképzelés is született, eddig mindegyik sikertelen volt.
2014-ben a Norvég Alaphoz pályázott a város, hogy zeneházzá alakítsák, és a Csíki Kamarazenekar székhelye legyen, de nem kaptak támogatást.
Fotó: Kozán István
Négy évvel később vállalkozói inkubátorház létrehozására nyílt lehetőség pályázni az épület hasznosítása érdekében, de erről is le kellett mondani, mert a Vigadó egy kisebb részét egy cég bérelte az önkormányzattól, ez pedig kizáró feltétel volt.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa 2021-ben vette volna haszonbérbe az ingatlant, vállalva a felújítást is, de ehhez hiányoztak a törvényes feltételek, így nem sikerült.
Ilyen lesz az előadóterem. Nyáron kezdődhetnek a munkálatok
Fotó: Csíkszeredai Városháza
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.
Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.
2 hozzászólás