Népdalvetélkedő Kosteleken

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Csángómagyar diákok mérik össze népdaléneklési tudásukat szombaton Kosteleken. Az esemény házigazdája Vaszi Levente, a Fölszállott a páva elnevezésű televíziós vetélkedő idei közönségdíjasa, az értékelő bizottság elnöke pedig Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes lesz.

Szabó Kamilla-Mária

2014. november 13., 20:552014. november 13., 20:55

Tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Szeret menti Népdalvetélkedőt november 15-én, amelynek ebben az évben Kostelek ad otthont. A Moldvai Csángómagyar Oktatási Program által létrehozott rendezvényre idén 29 oktatási helyszínről, moldvai csángó közösségből megközelítőleg 70 diák érkezik, akik szülőfalujuknak legszebb népdalait éneklik el. Az előadások értékelésében többek között részt vesz Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes és Hamar Dániel Kossuth-díjas népzenész.

A nap programja

Szombaton délelőtt 10 órától fogadják a vendégeket a – helyiek által csak Csűrként emlegetett –  kosteleki közösségi házban. Az ünnepélyes felvonulást követően a helyi iskolában kezdődik a vetélkedő. Három korosztályban mérettetnek meg a népdalénekesek: külön-külön az alsó és felső tagozatos általános iskolások, illetve a középiskolások.

Három órától a helyi gyermekek Kosteleki lakodalmas elnevezésű műsora lesz megtekinthető, azt követően pedig népi gyermekjátékokban és  gyermektáncházban vehetnek részt a játékos, táncos kedvűek. A kosteleki születésű Vaszi Levente, a Fölszállott a páva elnevezésű televíziós vetélkedő idei közönségdíjasa által vezetett esemény a négy órától kezdődő eredményhirdetéssel és gálaműsorral zárul.

Hagyományőrzés a cél

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének gondozásában működő Moldvai Csángómagyar Oktatási Program alapvető feladatának tartja a hagyományőrzést. Ennek érdekében szervezi meg minden évben a Szeret menti Népdalvetélkedőt is, amely révén előkerülhetnek, újra élővé válhatnak a csángómagyarok már csak archívumokban fellelhető népdalkincsei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés