Beadvánnyal fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterhez, mert egyetlen Hargita megyei út felújítását sem foglalták bele a kormány 2015-ös Helyi Fejlesztési Programjába – jelezte közleményében az önkormányzat sajtószolgálata.
2015. május 06., 17:422015. május 06., 17:42
„Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen olyan megye az országban, ahová nem utaltak ki támogatást a megyei utak felújítására. Ilyen körülmények között az utak járhatóságát is nehezen fogjuk tudni biztosítani, ami elfogadhatatlan a megyénk lakosságával szemben. Több fontos megyei út állapota miatt tartottak már tiltakozó akciót a helyiek, forrás hiányában azonban nem tudunk lépni” – nyilatkozta Borboly Csaba.
Az előzetes eljárási beadványt a megyei önkormányzat elnöke április 30-án juttatta el a szakminisztériumhoz. Az átiratot tájékoztatásul a Hargita megyei prefektus, illetve a képviselők és szenátorok is megkapták, hogy segítsenek számon kérni, illetve módosítani a kormány hibás döntését.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!