Nem mindegy, hogy milyen formában használják fel az eurómilliókat

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Olyan beruházásokba fektessenek, amelyek által munkahelyek teremtődnek, ne pedig olyanokba, amelyeknek elenyésző a gyakorlati hasznuk – hangzott el a székelyföldi LEADER egyesületek csütörtöki találkozóján.

Iszlai Katalin

2016. november 10., 20:452016. november 10., 20:45

2016. november 10., 20:582016. november 10., 20:58

Idén is megszervezte a Székelyföldi LEADER Egyesületek Találkozóját Hargita Megye Tanácsa a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával együttműködve. A csütörtöki találkozón részt vettek Hargita, Kovászna és Maros megye LEADER akciócsoportjainak képviselői, illetve a magyar agrár- és vidékfejlesztési államtitkár is jelen volt.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg a találkozót, beszédében az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. „A mai műhelybeszélgetés fő célja az, hogy megvitassuk, hogyan tudnánk tervezni a LEADER csoportok közötti együttműködést Székelyföldön. Az elmúlt időszakban több olyan kezdeményezés is volt, amit nem sikerült végigvinni, illetve nagyon kevés együttműködés valósult meg a csoportok között. Székelyföldön hét LEADER csoport működik, akiknek több mint 4 millió euró áll rendelkezésükre, és nem mindegy, hogy ez az összeg milyen formában lesz felhasználva” – tette hozzá Borboly.

A továbbiakban Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy a nemzetközi együttműködésük Székelyfölddel a legerősebb. „Most van itt az ideje, hogy az egyesületek bebizonyítsák, működésük a jogszabályoknak és az elvárásoknak megfelelő lesz. A forrásokat illetően arra szeretném ösztönözni az akciócsoportjainkat, hogy olyan beruházásokba fektessenek, amelyek által munkahelyek teremtődnek. Attól nem lesz magas egy közösség életszínvonala, ha a falu közepére építünk egy színes szökőkutat, amelynek a világ a csodájára jár, ha azt a szökőkutat munkanélküliek állják körül” – hangsúlyozta az államtitkár.

Az akciócsoportokról

A LEADER program az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része, az Európai Bizottság által kidolgozott négy közösségi kezdeményezés egyike. A program célja, hogy a vidék fejlesztésére szánt uniós források ne egymástól elkülönült területeken és ne a helyi társadalom megkérdezése nélkül legyenek felhasználva, hanem a helyi politikai, gazdasági szereplők és civil szervezetek bevonásával. Ennek érdekében minden kistérségben úgynevezett helyi akciócsoportot hoztak létre, amelybe az önkormányzatok, a kistérség vállalkozói és a kistérség civil szerveződései kerülhettek be – írja a Wikipédia.

A Csík LEADER Akciócsoport 22 község és 2 város (71 település) önkormányzatainak, vállalkozóinak és civil szervezeteinek összefogásával jött létre, fő feladata a vidéki térség fejlesztése. Az akciócsoport területe 1967,14 négyzetkilométer, összlakossága 71 905 fő. „A Csík LEADER Akciócsoport 24 önkormányzat területén működik, a keretköltségünk 4,4 millió euró, amelyet a térség szereplői pályázati úton használhatnak fel három különböző területen 2016 és 2020 között: gazdasági és társadalmi szereplők együttműködése, gazdaságélénkítés és a vidéki életminőség javítása” – számolt be Mátéffy Mária Aranka munkaszervezet-vezető.

Az egyesület szórólapja szerint a három kategórián belül 11 intézkedést állapítottak meg: együttműködésen alapuló mezőgazdasági és környezeti integráció létrehozása; fiatal gazdák támogatása; integrált mezőgazdasági és környezetgazdálkodási együttműködés létrehozása; természeti örökség védelme; nem mezőgazdasági vállalkozások létrehozása; nem mezőgazdasági vállalkozások fejlesztése; beruházás peremre szorult csoportok foglalkoztatására; a vidéki élettér harmonikus fejlesztése; multifunkcionális központok támogatása; a vidéki örökség megőrzése; illetve a civil szervezetek infrastruktúrájának és felszereltségének javítása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
Hirdetés