Négy községben nincs kifli

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Hargita megyei községek túlnyomó többségében beindult a kifli szállítása az óvodások és iskolások számára. Négy településen a pályázó cégek óvása miatt továbbra sincs kifli, van ugyanakkor olyan beszállító is, akivel már az első napokban probléma adódott.

R. Kiss Edit

2013. november 21., 17:132013. november 21., 17:13

Az óvodások és iskolások számára tej- és pékterméket nyújtó kormányzati program keretében Hargita megyében a héten beindult a kifli szállítása is a korábban már kapott tej mellé.

Csíkszeredában a József Attila Általános Iskola igazgatója, Lőrincz Juli azt közölte, minőségileg és mennyiségileg is megfelelő terméket kapnak a gyerekek. Az igazgató úgy látta, a kiflire való várakozás hatására most még azon gyerekek is megeszik a pékterméket, akik tavaly nem tették ezt. Rendben működik a tej mellett a kifli szállítása is most már – közölte Kiss Ernő, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója is. Úgy vélte, idén mintha több lenne a rászoruló gyermek, akinek valós segítséget jelent a mindennapi kifli. Sok a rászoruló gyermek, akinek ez a kifli jelenti a tízórait a csíkszeredai Xantusz János Általános Iskolában is – közölte Egri László igazgató. A város peremvidéki iskoláit magába foglaló tanintézet igazgatója elmondta, minden tanítási helyszínre eljuttatja a kiflit számukra a szállító cég. Az óvodákba is viszik a kiflit, a csíkszeredai Csipike Óvoda igazgatója, Fodor Tünde közlése szerint elégedettek a szállítással és a termék minőségével is.

Rendben kapják a kiflit a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskolában is. Veress Anna Aranka igazgató közölte, több mint hatszáz gyerek számára szállítják iskolájukba a terméket, és ha megmarad a kezdetben tapasztalt minőség, akkor később is elégedettek lesznek vele. Elégedettek a tízórai szállításával és minőségével a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában. András Ignác igazgató kifejtette, sok a hátrányos helyzetű gyerek, akik szüleinek gondot okozott a tízórai. Megkapják a kiflit és elégedettek a kiszállítással, illetve a minőséggel is – válaszolták kérdésünkre a gyimesfelsőloki, csíkszentmártoni, csíkszentimrei, tusnádi általános iskolákban is.

Nem kapnak viszont továbbra sem kiflit a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskolában. A tanintézet igazgatója, Császár Sándor közölte, tavaly a helyi pékség hozta számukra a terméket, és meg voltak elégedve vele. Idén is várják a gyerekek a kiflit, van, akinek ez jelentené a tízórait – mutatott rá az igazgató. Nem kaptak még kiflit ebben a tanévben a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola diákjai sem. Csóg Samu igazgató elmondta, a tejet kapják, a szülők és a gyerekek pedig kérdezgetik, hogy mikor lesz mellé kifli is, erre a kérdésre azonban ők nem tudnak válaszolni. Járna a gyerekeknek ez, van, aki ezért jön iskolába – szögezte le az igazgató. Két napig kaptak kiflit, de tegnap már a péktermék helyett csak egy levél jött, hogy óvás miatt annak megoldásáig felfüggesztik a termék szolgáltatását – mondta el Gábor János, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója.

A kifli és tej szállítására a közbeszerzési eljárást szervező Hargita megyei önkormányzat elnöke, Borboly Csaba csütörtökön kérdésünkre azt válaszolta, a vaslábi, csíkkarcfalvi, csíkszentgyörgyi, csíkmadarasi diákok és óvodások nem kapnak kiflit a versenytárgyalás eredménye ellen benyújtott óvások nyomán. Az elnök becslése szerint ezeket a következő néhány hétben oldja meg az óvásokat elbíráló bukaresti testület, ezt követően indulhat be a péktermék szállítása az említett négy községben is. A többi községben működik a kifli szállítása, gondot a megyéből csak Varságról jeleztek, ahová egy tordai cég kellene kiflit szállítson, de már az első napokban fennakadás történt – ismertette Borboly Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés