Mindössze két éve működik, de máris a megszűnés veszélyezteti a szépvízi napközis csoportot, állítják a tanintézetbe járó gyerekek szülei, akik a tanügyi megszorítások esetleges következményei miatt kezdtek aggódni. Az érintett napközis csoport sorsa valójában a szülők kezében van: ha ősztől nem íratnak be elegendő számú gyereket ebbe a csoportba, akár be is fejeződhet a hosszú programú oktatás a szépvízi óvodában.
2014. március 19., 18:392014. március 19., 18:39
A Szépvízen két éve működő napközis csoport esetleges megszüntetése miatt nyugtalanok a helyi szülők, akik a tanügyi megszorítások nyomán attól tartanak, hogy a következő tanévtől megkövetelik az elindításhoz szükséges maximális létszámot, amely nagy valószínűséggel teljesíthetetlen.
Az egyik helybéli kisgyerek édesanyja, Szakács Adél arról számolt be, hogy mindkét évben nehezen gyűlt össze a csoport elindításhoz szükséges minimális (12-15 fős) létszám, így – az idei tanügyi megszorításokat figyelembe véve – az elvárt húszfős csoportlétszám szinte megvalósíthatatlannak tűnik. Hozzátette, a szülők aggódnak, hiszen akik az elmúlt két évben ott napközis csoportba íratták gyermeküket, azzal a reménnyel tették, hogy nem kell a kicsiket Csíkszeredába vinniük.
Pénzfüggő délutáni tevékenység
Szakács Adél kifejtette, számukra megfelel a napközi, és abban reménykedik, hogy ha nem lesz meg a létszám, akkor is lehet majd egy speciális engedélyt kérni a csoport működtetésére, így nem kényszerülnek arra, hogy a megyeszékhelyre vigyék gyermekeiket. Az édesanya belátta, vannak falubeli szülők, akik nem engedhetik meg a napi hét lejes étkeztetési költséget, ezért a napközis oktatás helyett inkább nagyszülőkre, szomszédokra bízzák a gyermeküket. Saját meggyőződése mégis az, hogy jobb, ha szakember foglalkozik a gyermekekkel.
Kényszerhelyzetben a szülők
„Ha megszűnik a helyi napközis oktatás, megfontolom, hogy mindkét gyermekem bevigyem-e a városba, bármennyire ellene vagyok annak, hogy a szülők innen a faluból városi intézetekbe írassák a gyermekeiket. Ha lejár a gyermeknevelési időszakom és visszamegyek dolgozni, akkor viszont nem lesz más választásom” – nyugtázta az aggódó édesanya, akinek nagyobbik gyereke jelenleg középcsoportos.
Az iskola és az önkormányzat dönthet
Bartolf Hedvig megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, az óvodai csoportok indításához legkevesebb 10, legtöbb 20 gyermek szükséges – ez a határozat érvényes a napközis csoportokra is. A napközis oktatáshoz két pedagógus szükséges, a magas költségvonzat miatt elvárt, hogy ezeknek a csoportoknak a létszáma elérje a húsz főt. Hozzátette, a tanfelügyelőség támogatta a napközik létrehozását, viszont be kell látni, hogy értelmetlen fenntartani azokat az intézményeket, csoportokat, ahol nagyon alacsony a gyermekek száma. „Erről viszont a tanintézetek és önkormányzatok dönthetnek” – közölte a főtanfelügyelő. Az óvodai és napközis csoportokba való beiratkozásra a következő időszakban kerül sor.
A beiratkozási arány dönt
A szépvízi Nyírő József Általános Iskola igazgatója, Kuna Csaba elmondta, a napközis csoport sorsa a beiratkozók számától függ, konkrétumokat csak azt követően tud majd mondani. Ugyanakkor tartanak attól, hogy alacsony létszám esetén meg kell szüntetni a napközis csoportot. Nehezíti helyzetüket az is, hogy idén szűkösebb a költségvetésük, a napközi működtetéséhez szükséges két pedagógus pedig további költségeket jelent – mutatott rá az intézményvezető.
„Ne essen senki tévedésbe: sem az iskola, sem az önkormányzat vagy a tanfelügyelőség nem ellenzi a napközis csoport indítását. A szülőkön múlik, hogy lesz-e elég beiratkozó” – hangsúlyozta Kuna.
Mit mond a polgármester?
„Véleményem szerint a szükséges gyereklétszám meglesz” – bizakodott Ferencz Tibor. Csíkszépvíz polgármestere ugyanakkor hibának tartaná, ha a nehezen elindított, de mostanra működő napközis foglalkozást beszüntetnék. „Hátrányt fog jelenteni a községnek és a helyi iskolának, ha a napközis csoport működése valamilyen oknál fogva nem folytatódna ősztől, hiszen azt a gyermeket, akit egyszer bevittek városra tanulni, azt már vissza nem íratják a vidéki oktatási intézetbe” – vélekedett az elöljáró. A polgármesteri hivatal a személyzet-fenntartásban nem tud segíteni az iskolának, de anyagiakkal továbbra is támogatni fogják, ahogyan tették eddig is – fűzte hozzá. Meglátása szerint jobban oda kell figyelni, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a napközis csoportra.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!