
Fotó: Veres Nándor
Az András Alapítvány szervezésében huszonnegyedik alkalommal volt házigazdája hétfőn este a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Csűrdöngölő ifjúsági néptánctalálkozónak Csíkszeredában.
2013. november 25., 21:112013. november 25., 21:11
2013. november 25., 22:582013. november 25., 22:58
Az esemény a délutáni órákban az aprók táncházával kezdődött a Városi Művelődési Házban, majd néptáncelőadás, vetélkedők, játékok és Katalin-napi táncház következett.
„A Katalin kopogása, a karácsony locsogása. Ne forogjon a malom kereke, mert Szent Katalint ma törték kerékbe. Inkább forogjon a lányok szoknyája, s fényesüljön a fiúk csizmájának szára” – énekelték a csíkszentmártoni hagyományőrző fiatalok, akik verbunkot, csárdást és gyorscsárdást táncoltak. A folytatásban a legények is összemérhették tánctudásukat, zsukájukat tapssal jutalmazták a lányok.
„A Katalin-napi Csűrdöngölő igazi nagycsaládos ünnepünk, mert itt találkozunk azzal a családunkkal, akikkel egyek vagyunk táncolt, zenélt anyanyelvünkben” – emelte ki köszöntőjében András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője. Megítélése szerint nem lehet jól működő Székelyföld, jó kedvű székelyek nélkül. „A több száz résztvevő olyan jókedvű társaság, akikkel lehet egy jó Székelyföldet építeni” – fogalmazott András Mihály.
Az idei évben a vártnál is több résztvevő érkezett, így a kamaraterem mellett az előtérben is húzták a talpalávalót az ifjúsági és gyerekzenekarok, valamint a Hargita együttes zenészei. A fő hangsúly a székelyföldi táncokon volt, de e mellett sóvidéki, gyimesi, mezőségi és széki táncba is bekapcsolódhattak a jelenlévők. Míg tavaly a leányok kellett Andrásokat gyűjtsenek, idén a legények vonultatták fel a székely ruhás Katalinokat. Az est folyamán kalotaszegi és felcsíki táncokat tanítottak a Hargita együttes táncosai, amelyet szabad tánc követett.
Idén Csíkszentmárton, Csíkszentdomokos, Madéfalva, Csíkvacsárcsi, Csíkszentmárton, Csíkmindszent, Csíksomlyó, Újtusnád, Csíkcsicsó, Csatószeg, Csíkszentsimon és Csíkszentgyörgy fiatal néptáncosai vettek részt a „nagycsaládos” Csűrdöngölőn.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!