Mindennapos félelemben

„Túl közel vannak a sínek az amúgy is meredek eltérőhöz, nincs kilátás a főútra, pedig itt hordják be a faluba a termést, az erdőről kitermelt fát, ezt a letérőt használja nyáron a falu hatvan százaléka, amikor mezőre megy, és az itt levő, mintegy harminc ház közel száz lakója is. Sok a fiatal házas, kisgyerekekkel. A szülők mindennapos félelemben élnek” – mondják egymás szavába vágva a Csíkszentdomokosról naponta átjáró Bara család tagjai.

„Milyen dolog az, hogy az útügyesek csak úgy leszedik az útkereszteződésre figyelmeztető táblákat? És miért van szaggatott vonal egy forgalmas útkereszteződésben? Sajnálták a festéket?” – méltatlankodott a közelben lakó Kedves Árpád.

„Azt akartuk, hogy az utat és a síneket is átölelő híd alatt aluljárót alakítsunk ki, de az útügy elutasított. Mindenki fél átmenni az úton, két éve egy, templomból hazafelé tartó gyereket gázoltak itt halálra. Az útügy igazgatójának biztosan nincsenek álmatlan éjszakái emiatt, mert arra nem gondol, hogy a szülők nap mint nap látják a tragédia helyszínét” – tette hozzá.

„Múlt csütörtökön, a motoros baleset napján küldtünk el Bukarestbe, az országos útügyhöz egy átiratot, amelyben kérvényezzük, hogy a lakók biztonsága érdekében tegyenek valamit ezen a balesetveszélyes útszakaszon. Szeretnénk, ha felállítanának egy sebességkorlátozó táblát, rázószalagot helyeznének el az úttesten – a környező települések bejárataihoz hasonlóan –, vagy gyalogátkelőhelyet létesítenének annak az útkereszteződésnek a közelében, ahol a pénteki autós baleset történt. Sajnos, még nem kaptunk választ” – mondta Márk Tibor, Csíkszenttamás polgármestere.

Az 1970-ben épített, falut „elkerülő” főút jelentősen tehermentesítette a helységen átvezető megyei utakat, viszont egyben el is vágta a falu többi felétől az Alsó és Felső Kismezőnek nevezett részeket. „2004-ben, az európai út túloldalán „rekedt” lakók érdekében megrendeltük a helységnévtáblákat, viszont az útügy nem engedélyezte ezek felállítását, mivel – állításuk szerint – az adott útszakasznak forgalomgyorsító szerepe van. Megpróbáltuk megnyitni a főút felső felében levő átjárót is, amelyet a hatvanas évek végén, önkényesen, bárki megkérdezése nélkül zárt le a Román Vasúttársaság, és amely sokkal biztonságosabb átkelést biztosítana autósnak és gyalogosnak egyaránt. Kilencmillió új lejt kért tőlünk a vasút, ennyibe kerülne a jelzőberendezés, de ekkora összeg nem áll a rendelkezésünkre” – tette hozzá az elöljáró.

A „külföldiek” – ahogyan nevezik az elszakadt falurészek lakóit – már évek óta eredménytelenül harcolnak az engedélyekért a hivatalokkal, többször szerveztek aláírásgyűjtést is, de kézzelfogható eredmény nincs. „Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de talán az elmúlt hét szörnyű balesetei miatt fontolóra veszik a javaslatainkat Bukarestben” – mondta reménykedve Márk Tibor.