
Fotó: Veres Nándor
Széleskörű ellenőrzés lesz márciusban a kórházaknál, a népegészségügyi igazgatóság szakemberei a higiénés szabályok betartásától a dohányzási tilalom alkalmazásáig sok mindent meg fognak vizsgálni.
2014. február 05., 18:102014. február 05., 18:10
2014. február 05., 18:262014. február 05., 18:26
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, már számos dokumentumot bekértek a kórházaktól, ezt követően pedig a helyszíni ellenőrzés zajlik. A kisebb kórházakat március első felében, a megyei kórházakat pedig a második felében ellenőrzik. A városi kórházaknál a megyei népegészségügyi igazgatóság munkatársai fognak vizsgálódni, a megyei kórházhoz más megyéből jönnek népegészségügyi ellenőrök.
Alapos vizsgálat
Az ellenőrzés során megvizsgálják többek között, hogyan tartják be a kórházakban a higiéniai szabályokat, a kórházi fertőzések megelőzésére vonatkozó előírásokat, milyen a takarítószerekkel való ellátottság, hogyan működik a hulladékgazdálkodás, a rovar- és rágcsálóirtás – említette Tar Gyöngyi. Hozzátette, azt is megnézik majd, hogy betartják-e a dohányzási tilalmat. Ugyanakkor ellenőrzik, hogy a jóváhagyottnak megfelelő-e a kórház szerkezeti és szervezeti formája, tehát annyi ágy van-e, mint amennyiről az egészségügyi tárca tud, vagy például megvan-e minden részleg, amit engedélyeztettek. Tar Gyöngyi közölte, az egészségügyi miniszter az ellenőrzések bejelentésekor hangsúlyozta, nem a büntetések alkalmazása a cél, hanem a problémák megoldása. Amennyiben az ellenőrzések során szabálytalanságot találnak, később újból megvizsgálják, hogy megoldották-e a kórházban a jelzett problémát.
Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere a várható ellenőrzés kapcsán azt mondta, nem állítják, hogy minden tökéletes, de állnak elébe a vizsgálatnak.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!