A Csíktaplocát elkerülő út első szakaszát idén meg szeretnék nyitni a közúti forgalom előtt, miután elkészül az aszfaltozás és meglesznek a szükséges engedélyek.
2014. március 18., 08:332014. március 18., 08:33
2014. március 18., 09:002014. március 18., 09:00
Csíkszereda idei költségvetésében 2 millió 675 ezer lej szerepel a taplocai elkerülő út egyik szakaszának aszfaltozására. A Rét utcai vasúti átjárótól az 578-as európai útig vezető szakaszról van szó, amelyet 2012-ben építettek meg, az alapozás és kövezés után kőzúzalékkal borították az úttestet, de az áthaladó forgalom előtt jelenleg is zárva van. Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott, a polgármesteri hivatal szándéka szerint ezt az 1,7 kilométeres útszakaszt idén meg is nyitják a közúti forgalom számára. „Július-augusztusban történhet meg az aszfaltozás, ha időben befejeződik a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás” – mondta az alpolgármester. Ha a szükséges engedélyeket is megkapja a hivatal az országos útügyi társaságtól, megindulhat a közlekedés is, jelentősen tehermentesítve a Rét és Forrás utcákat.
Körforgalom helyett táblák
Korábban az útkereszteződésnél, ahol az út az 578-as európai úthoz csatlakozik, körforgalom kialakítását is tervezték, de ezt akkor lehet megépíteni, ha a város határát a Román Autófelügyelet (RAR) székhelyéig terjesztik ki, ahogy ezt a város kérte az országos útügyi társaságtól. Mivel erre még várni kell, egyelőre marad az egyszerűbb megoldás, ennél a kereszteződésnél megállást, vagy kötelező elsőbbségadást jelző tábla fogadja a Rét utca irányából érkező autósokat. Korábbi számítások szerint három rétegű, összesen 19 centiméter vastagságú, 8 méter széles aszfaltszőnyeget terítenének az útra, ebből idén két réteget készítenének el.
A második szakaszra várni kell
A terelőút második, az európai út és a 12A jelzésű országút közötti összeköttetést is biztosító szakaszát mintegy száz méteren még szántóföld vágja ketté. Ez a rész azért maradt érintetlenül, mert a földben gázvezeték húzódik, és ezt a hivatal szeretné felszámolni, mert elköltöztetéséről nem tudtak megegyezni a környező területek tulajdonosaival. A vezetéket elhelyező cégnek építkezési engedélye sem volt, a felszámolás céljából indított jogi eljárás még folyamatban van – tudtuk meg. Az út által elfoglalt magánterületek kisajátítása, a tulajdonosok kártalanítása még nem történt meg, bár sokan elfogadták a hivatal által ajánlott 0,5 eurós négyzetméterenkénti árat és előszerződést kötöttek az eladásra. A kisajátítási bizottság megalakult, és habár vannak még hiányos dokumentumok, nemsokára felgyorsulhat a folyamat – tájékoztatott Salamon Ildikó, a városháza vagyonnyilvántartási és bérbeadási irodájának vezetője.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!