
Fotó: Kristó Róbert
November utolsó hetének adataihoz képest majdnem megkétszereződött a felső légúti megbetegedések száma Hargita megyében. A megfázásos panaszokkal orvoshoz fordulók száma a múlt évi csúcsot is meghaladta.
2014. december 10., 19:052014. december 10., 19:05
2014. december 10., 19:072014. december 10., 19:07
„Nagymértékben megugrott az akut felső légúti megbetegedések száma, és a tüdőgyulladásoké is” – fogalmazott Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője a megbetegedésekről készült, kedden összesített heti statisztika alapján. November utolsó hetéhez képest majdnem kétszer annyi a felső légúti megbetegedés a megyében, akkor 805-re csökkent a nyilvántartásba vett betegek száma, az elmúlt héten viszont ezernégyszáz fölé nőtt. A megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője által közölt adatokból az is kiderül, hogy az orvosok jelentései szerint a múlt évi csúcsot is meghaladta a megbetegedések múlt heti száma. Tavaly egy héttel később, tehát december közepe táján összesítették a legtöbb megbetegedést, de akkor csak 1275-öt, tehát az elmúlt héten felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók száma jócskán meghaladta a tavalyi csúcsértéket. Télen átlagban ezer megbetegedés szokott bekerülni a statisztikákba – fejtette ki összehasonlításképpen a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője.
A tüdőgyulladás előfordulása is majdnem megkétszereződött az elmúlt időszakban, miközben két héttel ezelőtt 52-ről 48-ra csökkent az alsó légúti megbetegedések száma, addig az elmúlt héten már 83-an fordultak orvoshoz ilyen jellegű megbetegedés miatt, de közülük csak ketten kerültek kórházba – tájékoztatott Tar Gyöngyi.
A légúti panaszok gyakorisága a háziorvosi rendelőkben is tapasztalható, több székelyudvarhelyi rendelő várója is tele van rendelési időben. A tanintézetekből viszont nem kapott arra vonatkozó jelzést a megyei közegészségügyi igazgatóság, hogy bárhol problémát okozott volna a légúti megbetegedések gyakorisága – mondta el Tar Gyöngyi.
A hideg időszak beállta óta influenzafertőzés még nem fordult elő Hargita megyében, a nemrég érkezett szezonális influenza elleni védőoltások beadása folyamatban van – fűzte hozzá az igazgatóság vezetője.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!